2015. jan 01.

Stephen King életműve górcső alatt (2. rész - '80-as évek)

írta: Umberto
Stephen King életműve górcső alatt (2. rész - '80-as évek)

Az 1980-as évek King munkásságának első teljes évtizede, az eredmény pedig 16(!) regény + 1 novelláskötet, valamint 1 kisregény-gyűjtemény. A regények között ezúttal is találunk olyat, amihez magyar nyelven még nem juthattunk hozzá (Roadwork). King ezekben az években fogott hozzá opus magnum-jához, A Setét Torony-szeptológiához, írt naptárregényt (Ezüst pisztolygolyók), sőt koprodukcióban is részt vett: Peter Straubbal közösen írtak egy regényt (A talizmán).

tuzgyujto.jpg

A közönségkedvencnek nevezhető A tűzgyújtó nyitja a sort. Látszólag egy hagyományos thriller különleges képességekkel rendelkező emberekről, de valójában több annál. King azt a kérdést járja körül, hogy vajon az emberiség, illetve a hatalom meddig hajlandó elmenni a technikai fejlődés érdekében. A hatalom célja a hatalom maga – ez King regényének alaptézise, amit egy, szuperképességekkel rendelkező kislány sorsán keresztül mutat be. Jól sikerült regény, de még nem annyira lebilincselő, mint a soron következők. 8 pont

cujo2.jpg

Életem első King-regénye a Cujo volt, de máig jól emlékszem rá, akkora hatással volt rám. (Pedig lassan tizenöt esztendeje olvastam.) King félelmetes szituációba keveri a főhősöket, és egyáltalán nem riad vissza attól, hogy happy end helyett valami egész másfajta vég szülessen. Nagyszerűen elmesélt történet, amely méltán kiérdemli a 9 pontot.

stephenking-christine.jpg

King alkotói kreativitása a Christine c. regényben éri el eddigi csúcsát, és itt elsősorban a narráció komplexitására gondolok. Már eleve attól izgalmas a könyv, ahogy – csúnyán fogalmazva – „el van mesélve” a történet, de a karakterek, a végtelenül bizarr szerelmi háromszög ábrázolása, a brutális végkifejlet, a drámaiság mélysége – mind-mind olyan jól megkomponált, hogy bár nem ez a kedvenc könyvem a szerzőtől, de muszáj 10 pontot adnom rá.

allattemeto.jpg

King legijesztőbb regényét is ez idő tájt írta, ez pedig nem más, mint az Állattemető. A horror műfajának egyik alapműve; a lehető legtökéletesebb horror-regény, amit valaha írtak. Mind a történet, mind pedig a hangulat hátborzongató, és nem lehet 10 pontnál rosszabbat adni. Aki szereti a horrort, annak kötelező olvasmány, aki viszont utál félni, az messze kerülje el.

silvbull.jpg

Az Ezüst pisztolygolyók unikumnak számít, mivel ún. naptárregény. 12 fejezetből áll, a fejezetek pedig a hónapokat jelölik, és mesélik el egy farkasember utáni nyomozás történetét. Ujjgyakorlat Kingtől, szinte rutinmunka, formájának köszönhetően pedig igen érdekes olvasmány. Kellően pergő, egyáltalán nem túlírt, élvezetes írás. 8 pont

menekulo_ember.jpg

A menekülő ember Stephen King egyik leggyorsabb regénye: a szerző olyan sebességet diktál, hogy olvasás közben dőreség letenni ezt a könyvet. Egy jó sztori kiválóan elmesélve. Mi kell még? Oké, oké, nem olyan felejthetetlen élmény, mint a legnagyobb King-művek, de olykor elég, ha „csak” emlékezetes valami, nem? 9 pont

a_talizman.jpg

A barátjával, a szintén író Peter Straubbal közösen írt regény A talizmán már kissé bő lére eresztett alkotás, amiben inkább a meseszerű elemek dominálnak, nem annyira a horror (noha akadnak benne ijesztő jelenetek). Olvasmányos, élvezetes, tartalmas írás, még ha nem is feltétlenül az én műfajom. (Alighanem ez volt életem első fantasy-regénye.) A 8 pont alsó határa.

sorvadj_el.jpg

A Sorvadj el! ismét egy gyors ritmusú regény (hiába na, King írói álneve, Richard Bachman a gyorsabb tempót szereti), ennek ellenére a folyamat, ami a főhőssel történik, illetve annak ábrázolása egyáltalán nem elkapkodott, hanem egy szépen felépített, jól összeszedett, tudatos koncepció eredménye. Épp ettől hatásos. A 8 pont felső határa.

king_az.jpg

És igen, most jön az AZ, King egyik legnagyobb főműve, egy igazi klasszikus, egy megismételhetetlen csúcsteljesítmény. Ez is túlírt könyv (szóval nem hibátlan), de ha valaminek ennyire magával ragadó a története, az se érdekel, ha 2000 oldalas, mert falni lehet az oldalakat. Nem hibátlan regény, de minden hibájával együtt tökéletes olvasmányélmény. 10 pont

a_magus.jpg

King a 13 éves lányának is írt egy regényt, ez pedig A sárkány szeme (más címekkel is fut: A szem, A mágus). Csak mérsékelten félelmetes történet, pergő stílusban tálalva, King itt is megtartja 80-as évekbeli, minimális színvonalát, úgyhogy ez is 8 pont.

tortura.jpg

Ami ezután következik, az King legjobb pszichológiai horrorja. A Tortúra egyetlen helyszínen játszódik, mindössze két szereplőt mozgat; az antagonista (Annie Wilkes) King legzseniálisabban ábrázolt jelleme, amit (akit) valaha teremtett. Az egész írás akkora 10 pont, hogy kilóg az oldalról. (Szakdolgozatom egyik témája is volt.)

remkoppantok.jpg

És még hol a vége? Szerencsére messze. A rémkoppantók sci-fi vizekre evez, amellett, hogy kőkemény horror is egyszersmind. Az alapszitu itt is olyan mesterien megalkotott, hogy a sötét, baljós hangulat azonnal átjön. Kár, hogy nem lett valamivel feszesebb írás, King itt a kelleténél sajnos több szereplőt mozgat. Majdnem 9, de a túlírtság miatt inkább szőrösszívű leszek: 8 pont.

halalos_arnyek.jpg

King egyik fontos önreflexív regénye a Halálos árnyék (szintén szakdolgozati témám volt). Fogalmam sincs, honnan szedi az ötleteit, de olyat kitalálni, hogy az írói álnév életre kel, és megbosszulja azt, hogy „eltemették”… hát, ilyen történetre mit lehet mondani? Őrült és zseniális. A regény maga a szokásosnál jóval akciódúsabb, és ez némiképp rányomja a bélyegét az alaposabb lélekábrázolásra. 8 pont

A Setét Torony-ciklusról a későbbiek során egy önálló cikket is tervezek, úgyhogy ezúttal csak pontozom A harcost, a sorozat első részét: 8 pont, valamint a második részt (A hármak elhívatása): 8 pont

remeny.jpg

A remény rabjai c. kötet négy kisregényt tartalmaz, ezek: a címadó írás, Állj ki mellettem!, A jó tanuló, A légzőgyakorlat. A négy alkotás mindegyike remekmű, amik szintén önálló cikkért kiáltanak. Utálom a kifejezést, de szépirodalmi szempontból ezek a művek King legjobbjai (legalábbis a 80-as évekből). 10 pont

8,75/10

(Megj.: az évtized egyetlen novelláskötete, a Csontkollekció szintén várat még magára. Jelenleg nem tartózkodom otthon, úgyhogy csak októberben tudom elolvasni a novellákat.)

Szólj hozzá

AZ Stephen King A remény rabjai Tortúra Christine Cujo Állattemető Halálos árnyék A mágus A rémkoppantók Sorvadj el A menekülő ember A talizmán