2015. már 02.

A 20 legjobb színész, aki még Oscar-jelölést sem kapott

írta: Umberto
A 20 legjobb színész, aki még Oscar-jelölést sem kapott

20. James Gandolfini (1961-2013)

http://images.contactmusic.com/images/m4vstill/enough-said-james-gandolfini640.jpg

Noha Gandolfini egy sorozattal, a kultikus Maffiózókkal vált ismertté, szerepelt még jó néhány olyan filmben is, amikben igazán emlékezetes alakítást nyújtott. A 2013-ban elhunyt színész első nagy mozifilmes dobása az 1995-ös Szóljatok a köpcösnek! c. krimivígjáték volt, majd azt követte 2001-ben a Brad Pitt és Julia Roberts nevével fémjelzett A Mexikói, melyben - akárcsak a Szóljatok a köpcösnek!-ben - fontos mellékszerepet játszott. Mindkét filmben emlékezetes alakítást nyújtott, Oscar azonban teljesen figyelmen kívül hagyta őt. Utolsó előtti filmje, az Exek és szeretők c. romantikus dramedy még Golden Globe-jelölést sem hozott a színésznek, pedig az alakítását szakmabeli és néző egyaránt az egekig magasztalta.
James Gandolfini legnagyobb sikere az a Golden Globe-díj, amit még 2000-ben kapott a Maffiózók első évada után (és az ott nyújtott alakításának köszönhetően).     

19. Bill Nighy (1949- )

http://ww1.hdnux.com/photos/33/50/02/7241900/6/960x540.jpg

A 65 éves angol úriember, Bill Nighy olyan kiváló filmekből lehet ismerős, mint az Igazából szerelem, az Időről időre, Az elszánt diplomata, a Valkűr vagy az Egy botrány részletei. Ezekért a filmekért meg is kapta a maga díjait és jelöléseit, de Oscar azóta is adósa egy jelöléssel. Gandolfinihez hasonlóan Golden Globe-díjat már ő is kapott, de ő sem egy mozifilmben nyújtott alakításáért, hanem egy tévéfilmes főszerepnek köszönhetően (Gideon lánya, 2005). 

18. Martin Sheen (1940- )

http://img.rp.vhd.me/4518322_l5.jpg

Akárcsak a már említettek, a 74 esztendős Martin Sheen is "csak" egy Golden Globe-díj birtokosa, az Oscar még jelölés formájában is végig elkerülte őt a karrierje során. Pedig micsoda karrier! Kezdve az 1968-as The Subject Was Roses c. drámával a klasszikus Sivár vidéken és az Apokalipszis most-on keresztül egészen a 2007-es Mondd, testvér! c. életrajzi filmig megannyi csodás alakítás kísérte végig színészi pályafutását. Ehhez képest ő is a televíziós szerepléseivel érte el legnagyobb sikereit (Az elnök emberei c. sorozatban nyújtott alakítását honorálták Golden Globe-bal 2001-ben).

17. Richard Gere (1949- )

http://images2.fanpop.com/images/photos/2900000/Billy-Flynn-chicago-the-movie-2943048-852-480.jpg

A 65 éves Richard Gere a Chicago c. musicallel érte el eddigi karrierje csúcsát, de ez a csúcs számára is "csak" a Golden Globe-díjat jelentette, Oscar-jelölést azonban nem. Ezen kívül még további három Golden Globe-jelölés birtokosa, amiket egytől egyig mozifilmekben nyújtott alakításaiért kapott, és amelyek közül egyértelműen kiemelkedik leghíresebb szerepe, a Micsoda nő! c. film sármőr főhőse. Megemlítendő még, hogy 2007-ben a Hollywood Film Awards díjátadón őt választották az év színészének, 10 évvel korábban pedig a Vörös sarok c. filmben nyújtott alakítását méltatták (Oscar-jelölés helyett).

16. Tim Curry (1946- )

http://3.bp.blogspot.com/-1eNZmjzhYwQ/UdlOTQh7Q3I/AAAAAAAAPvo/fRAp2RntGIY/s1600/clue15.jpg

Az előző urakkal ellentétben a zseniális Tim Curry még Golden Globe-jelölésnek sem örülhetett soha, nemhogy Oscarnak. Dacára elvitathatatlan színészi tehetségének (és tekintélyes életművének), alig büszkélkedik díjakkal vagy akár jelölésekkel. Ennek oka talán abban keresendő, hogy egyszerre rendelkezik komikus vénával és drámai megformáló erővel, amik miatt sokszor a két között a pad alá esett. Hiába alakított hatalmasat a Vadászat a Vörös Októberre c. filmben, a sok-sok komédia, amikben szerepelt, aláásta drámai filmes karrierjét. (Majd látni fogjuk, hogy nem ő az egyetlen. Hajajj, de még mennyire, hogy nem!) Curry-t még az a szégyen is érte, hogy 1995-ben őt választották az év legrosszabb férfi mellékszereplőjének a Kongó c. filmben nyújtott alakításának "hála". Bárhogy is van, minden idők legfélelmetesebb bohócát, Az-t ő keltette életre - méghozzá felejthetetlen módon.

15. Steve Buscemi (1957- )

http://www.close-upfilm.com/wp-content/uploads/2014/05/steve-buscemi-ghostworld.jpg

Steve Buscemi a maga 57 évével az eddigi legfiatalabb a listán. Egyetlen Golden Globe-díjat tudhat a magáénak, amit nem is oly rég, 2010-ben nyert el, a Gengszterkorzó c. sorozatszerepének köszönhetően. Ezen kívül azonban még jó pár emlékezetes alakítás fűződik hozzá, amik Oscart teljesen hidegen hagyták. Ilyen a Tétova tinédzserekben nyújtott alakítása, a Fargo és a Kutyaszorítóban főszerepei, valamint a Con Air-A fegyencjárat és a Mystery Train c. művészfilm mellékszerepei. Az Amerikai Akadémiát egyik teljesítmény sem hatotta meg, de persze még bőven van idő. Legközelebb épp Richard Gere-rel fog együtt játszani, az Oppenheimer Strategies c. thriller-drámában. Hátha egyikük végre révbe ér!

14. Rutger Hauer (1944- )

http://cineplex.media.baselineresearch.com/images/91361/91361_full.jpg

A szintén egyszeres Golden Globe-díjas holland származású Rutger Hauer mögött talán az eddigieknél is gazdagabb életmű áll. Ennek ellenére még leghíresebb szerepével, a Szárnyas fejvadász mellékszerepével sem került közel Oscarhoz. Igaz, később sokszor láthattuk őt színészi képességeihez képest gyengébb, B-kategóriás filmekben (Darázsfészek, Minotaur, Dühös Angyal, A Poszeidon-kaland), és csak ritkán vállalt komoly, A-listás szerepeket (Sin City, Batman, Egy veszedelmes elme vallomásai). Legutóbb, 2011-ben a Koldus puskával c. akció-komédiában csodálhattuk meg tehetségét, ám a film - hiába sikerült jól - csak kisebb filmfesztiválokig jutott.   

13. James Spader (1960- )

http://www.heyuguys.com/images/2014/09/james-spader-stargate.jpg

A Cannes-i Filmfesztivál legjobb színész díját (Szex, hazugság, videó) is egy ízben elnyerő színész karrierje során három Golden Globe-jelölésig jutott, igaz, még korántsem jár pályája végén, vagyis simán javíthat a most sem gyenge díj-statisztikán. Sőt, mostanság mintha másodvirágzását élné, hiszen két sorozatával is aratott/arat a közelmúltban, illetve a jelenben (Jogi játszmák, Feketelista). Persze, sorozatszerepért nem jár Oscar, de azok kiválóan megágyazhatnak egy esetleges nagy moziszerepnek a jövőben. Szurkolunk, hogy a Tőzsdecápák, a Karambol és a Csillagkapu nagyszerű karakterszínésze még ennél is feljebb juthasson.

12. Steve Zahn (1967- )

http://www3.pictures.zimbio.com/fp/Steve+Zahn+Bo50XmbHLVpm.jpg

Sajnos Steve Zahn továbbra is egy beváltatlan ígéret, pedig lassan az ötödik x-et tapossa. Igazán jelentős (pl. a Golden Globe-hoz mérhető díjjal nem is rendelkezik), de azért még így is befigyel egy Sundance-elsőség a Szép kis páros c. krimivígjáték főszerepének hála, közvetlenül az ezredforduló előtt. Szerepel ő nagy filmekben, csak legtöbbször túlságosan is a háttérbe szorul (pl. Mielőtt meghaltam, Mint a hurrikán, A szerelem hálójában, Mint a kámfor). Eddigi legnagyobb alakítását a Hajnali mentőakció c. filmben láthattuk, ahol a főszereplő Christian Bale elől lopta el a show-t, pazar, érzékeny alakítását azonban alig honorálta a szakma.

11. Armand Assante (1949- )

http://www.guardedid.com/images/Armand_Assante_without_GuardedID.png

A 65 éves Assante négy alkalommal is hoppon maradt, amikor kihirdették a Golden Globe-díjas színészek nevét. Szó mi szó, legnagyobb szakmai sikerei nem épp tegnap történtek (legutóbbi jelölése is már 15 éves), pedig továbbra is rendkívül aktív, már ami a filmszerepei számát illeti. Sőt, mondhatjuk, hogy talán még sosem volt ennyire aktív, mint mostanság, de ez az agilitás félő, hogy felhígultsággal is jár, de ne legyen igazunk. Leghíresebb mozifilmje a Hol az igazság? c. krimi, de annak is már negyed évszázada (!). Képességei alapján simán megérdemelne még egy-két 1492-A Paradicsom meghódítása-szintű sikert, de ehhez nem B-kategóriás akciófilmekben kellene kenyeret keresnie... 

10. Billy Crystal (1948- )

http://i2.cdn.turner.com/cnnnext/dam/assets/130522161028-billy-crystal-february-2012-story-top.jpg

A mára már igencsak szétszabdalt arcú Billy Crystal sokkal szebb napokat látott egykoron. Ezt - többek mellett - három Golden Globe-jelölés is jelzi (Mr. Saturday Night, Irány Colorado!, Harry és Sally), amiket még pályája zenitjén, a 80-as és 90-es évek fordulóján gyűjtött be. Azóta leginkább műsorok szerkesztésével, illetve ilyen-olyan fellépésekkel hívja fel magára a figyelmet, valamint olyan produkciókkal, amik elismerésre méltóan aranyosak (Mike hangját adja a Szörny Rt.-filmekben), vagy csak szimplán kenyérkereseti lehetőségek (Csak egy kis pánik, Még egy kis pánik). Három alkalommal a rendezésbe is belekóstolt, illetve lesz hamarosan egy vígjáték-sorozat, amelyben ő játssza majd a főszerepet (The Comedians). Most azt mondanám, ne várjunk már tőle jelentős dobbantást, de Michael Keaton mostani presztízse óva int az ilyen elhamarkodott kijelentésektől.

9. Bruce Willis (1955- )

http://images5.fanpop.com/image/photos/31400000/Bruce-bruce-willis-31494838-650-497.jpg

Az 1990-es évek egyik legnagyobb hollywoodi sztárja négy Golden Globe jelöléséből 1-et váltott díjra, a Simlis és a szende c. sorozat egyik főszerepének köszönhetően. Filmes sikereit még listázni is hosszú lenne, úgyhogy csak szemezgetek belőlük: Die Hard-franchise, 12 majom, Hatodik érzék, Armageddon, A sebezhetetlen, Az ötödik elem, Négy szoba - vagy az újabbak közül: Sin City, Looper-A jövő gyilkosa, Holdfény királyság, Red stb. Láthatjuk, hogy Willis továbbra is él és virul, őt semmiképp se lehet leírni, már ami az Oscar-jelölés lehetőségét illeti. 2015-ben több mozifilmben is láthatjuk még, úgyhogy az ajtó nyitva áll előtte, meg még jó pár évig, hogy jó ideig ne mondhassunk olyat, hogy most vagy soha. Csak ehhez tényleg kiemelkedő, drámai szerepek kellenek, nem pedig kasszasiker akciófilmek vagy egyéb látványmozik.

8. John Goodman (1952- )

https://thechive.files.wordpress.com/2013/08/big-lebowski-facts-6.jpg

Goodman mindig is az a fajta színész volt, aki csak egy-egy fontos mellékszerepet töltött be a filmjeiben, de ezeket a kihívásokat simán, gond nélkül, nem ritkán kiválóan oldotta meg. A filmvilág bármikor számíthatott a tehetségére, és ezzel számos nagy rendező élt is, így olyan filmekben játszhatott, mint A nagy Lebowski, A némafilmes, Hollywoodi lidércnyomás, Ó, testvér, merre visz az utad?, Az Argo-akció, Kényszerleszállás stb. Az 1991-es Hollywoodi lidércnyomásban mutatta meg legerősebb oldalát, de ez is "csak" egy Golden Globe-jelölésre volt elegendő. Kiemelkedő alakításait még tovább sorolhatnánk: A szerelem tengere, Dr. Halál, Arachnophobia, Red State - hogy csak a mozifilmszerepek legjavát említsük. Drámában, vígjátékban és horrorban is kiválóan helyt állt már, épp itt az idő, hogy az Oscar színpadán is helyt álljon. Jó helye lenne ott, az biztos. Na, talán majd most, talán a Trumbo c. filmmel, ahol ismét mellékszerepben lesz látható.

7. Sam Rockwell (1968- )

http://images.amcnetworks.com/blogs.amctv.com/wp-content/uploads/2009/12/sam-rockwell-everybodys-fine-560.jpg

Sam Rockwell is azon színészek közé tartozik, akiken arcát bármelyik filmkedvelő felismer, a nevét azonban jóval kevesebben ismerik. Ennek alighanem két oka van: az egyik az, hogy ő is leginkább mellékszerepekben tündököl; a másik ok pedig maga az Oscar-jelölés, vagyis annak hiánya. Oscar? Rockwellnek még egy árva Golden Globe-jelölése sincs, akkor... akkor ne is álmodjon az Oscarról? Dehogynem! Csak ehhez az kellene, hogy végre egy kellőképp hype-olt produkcióban vehessen részt, és ne például a Poltergeist - ki-tudja-milyen - remake-jében. Sam Rockwell leghíresebb szerepei a következők: Egy veszedelmes elme vallomásai, Meggyőződés, Hold, Halálsoron, A hét pszichopata és a si-cu. Mindegyikben nagyot játszik, de azt hiszem, az igazi nagy dolgok még csak eztán következnek (kop-kop-kop).

6. Jeff Daniels (1955- )

http://content8.flixster.com/site/10/26/80/10268026_ori.jpg

Amikor épp nem Dumberként hülyül, akkor olyan drámai alakításokat tesz le az asztalra, mint A tintahal és a bálna főszerepe, a Pleasantville, a Jó estét, jó szerencsét! és a Becéző szavak mellékszerepe. Daniels négyszeres Golden Globe-jelölt színész, aki nemrég a Híradósok c. sorozattal bizonyította be, hogy az ő karizmája és tehetsége akár egy egész sorozatot is képes a hátán cipelni. És igen, Jim Carrey társaként még Dumberként is felejthetetlen. A mostani évben két nagy lehetőség is áll előtte: az egyik Ridley Scott gigamozija, A marsi egyik mellékszerepe (ez még nem Oscar-gyanús), a másik pedig a Steve Jobs, amiben szintén mellékszerepben lesz látható (és ez talán már szóba jöhet az Oscarnál). Meglátjuk. Szurkolunk, Jeff!

5. Kevin Bacon (1958- )

http://ferdyonfilms.com/Kevin_Bacon_The_Wo_1218428c.jpg

Szalonna úr is az 1 Golden Globe-díjasok táborát erősíti, amit A lélek útja c. tévéfilmszerepének köszönhet, 2009-ből. Pedig nagy alakításai neki is vannak ám, nem is kevés: Titokzatos folyó, Árnyék nélkül, Veszélyes vizeken (ezt Golden Globe-jelöléssel honorálták), The Woodsman, Egy alagút Kínába, Az őrület fészke - a teljesség igénye nélkül. Hogy Oscar miért hunyt szemet ezeknél az alakításoknál, nem igazán tudni. De persze még semmi sincs veszve, hiszen Bacon karrierje még jócskán rejt potenciált. Csak találja meg őt valami bombasztikus szerep, ami talán már meg is van: idén két nagy filmje is mozikba kerül, amelyből az egyikben (Cop Car) főszerepet, a másikban pedig (Black Mass) mellékszerepet fog játszani. Hátha helyre áll a világ rendje.

4. Steve Martin (1945- )

http://brianorndorf.typepad.com/.a/6a00e54ee7b642883301676753644d970b-500wi

Steve Martin is azok közé a színművészek közé tartozik, akiknek karrierjére az erőteljes komikusi véna nyomta rá a bélyeget. Nem kevesebb, mint ötször jelölték már Golden Globe-díjra, de egyetlen alkalommal sem örülhetett. Az Oscarral pedig "csak" életműdíj formájában találkozhatott, méghozzá épp tavaly. Számos filmben nyújtott kiemelkedő alakítást, így az Örömapa, a Vásott szülők, a Roxanne, a Mindenem a tied vagy a Filléreső főszerepében. De mind-mind vígjáték volt, úgyhogy a komolykodó Oscarnál Steve Martin gyakorlatilag labdába sem rúghatott. Végül is csak egy komikus. És az egyik legjobb komikus, de ez persze nem számít...

3. Donald Sutherland (1935- )

http://memorialdafama.com/artistas/DonaldSutherland3.jpg

Az Oscar-történet egyik legnagyobb mellőzöttje Donald Sutherland színészlegenda. A 80 éves veterán kétszer nyerte meg a Golden Globe-díjat, összesen pedig hét alkalommal jelölték a díjra. Ebből három eset volt az, amikor mozifilmben nyújtott alakítását honorálták (Átlagemberek, MASH, Korlátok nélkül). Kiemelkedő teljesítményeit azonban napestig sorolhatnánk, hiszen éppúgy bizonyított klasszikus horrorban (A testrablók támadása), romantikus filmben (Sarki fény), ahogy sci-fiben (Treshold) vagy épp akciófilmben (A bosszú börtönében). És ha minden igaz, dacára a magas életkorának, újabb dobásai lesznek a közeljövőben: láthatjuk majd egy westernben (fia, Kiefer Sutherland, valamint Demi Moore oldalán) és egy musicalben, amikben ismét megmutathatja. Immár sokadszorra. Hogy ő az egyik legjobb művelője a szakmának. De sajnos az Oscarnak ez sosem tűnt fel.

2. Alan Rickman (1946- )

http://chut-designsonore.com/audio/alan-rickman-gif-i17.gif

Alan Rickman minden filmjében kitűnő, tehetségét senki sem vonhatja kétségbe, látványos alakításai azonban nem nagyon vannak. Eleddig egyetlen Golden Globe elismerését a Raszputyin c. tévéfilm címszerepének megformálásáért kapta, Nagy filmjei közé tartozik még a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, a Szívből, igazán, a Michael Collins, az Értelem és érzelem stb. Remekül helytállt vígjátékban (Galaktitkos küldetés, Dogma, Borban az igazság), romantikus filmben (Hósüti, Takard el a szemem) és drámában egyaránt (Téli vendég, Mesmer, A promise), nem is beszélve a Harry Potter-filmekben nyújtott alakításáról. Úgy tűnik, bármilyen szerepre alkalmas, de ez a színeváltozás még nem forrt egybe egyetlen, Oscar-kedvenc szerepbe, pedig Rickman is régóta megérdemelne már egy Akadémiai elismerést is.  

1. Jim Carrey (1962- )

http://ell.akamai.coub.com/get/bucket:22.31/p/coub/simple/cw_timeline_pic/0d6d77ca32d/42b9c5c90101c7583cba1/med_1416092756_image.jpg

Jim Carrey-t sem kell különösebben bemutatni, sztár mivolta már évtizedek óta megvan. Ez azonban nem hatja meg Oscart, ami persze nem is baj, de Carrey nem csak sztár, hanem kiváló, őrülten tehetséges színművész is. Olyan, aki ha megjelenik a színen, egyszerűen nem lehet nem rá figyelni. Sokáig kizárólag vígjátékokban lehetett látni mint örökös húzóembert, de aztán - szomjazva a komolyabb elismeréseket - drámákban, sőt thrillerben is bizonyította tehetségét. És ezek nem csak szárnypróbálgatások voltak, hanem érett, komoly és drámai alakítások, például a Truman Show-ban, az Egy makulátlan elme örök ragyogásában, az Ember a Holdonban, A 23-as számban, vagy épp a Mi lenne, ha? c. filmben. A díjeső meg is volt (közte két Golden Globe-díj, plusz négy további jelölés), az Oscar azonban nem tud felejteni: hogy adhatná a díjat Ace Ventura egykori megformálójának? E kérdésfelvetés viszont eleve elhibázott, ugyanis Carrey a komédiákban is a lehető legmagasabb művészi szintet képviseli. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: drámában és vígjátékban is nagyon szívesen elnézzük még őt, jó sokáig, jó nagy szerepekben. 

 

Szólj hozzá