2015. jan 02.

Stephen King életműve górcső alatt (4. rész - 2000-es évek)

írta: Umberto
Stephen King életműve górcső alatt (4. rész - 2000-es évek)

Az ezredforduló után Stephen King az eddigiekhez hasonló lendülettel dolgozott tovább. 2000 és 2010 között nem kevesebb, mint 14 könyve jelent meg; többek közt ez idő tájt fejezte be A Setét Torony-szeptológiát is, megírva a sorozat utolsó három kötetét. Ezúttal nemcsak egy, hanem kettő novelláskötetet állított össze (Minden haláli, Napnyugta után), és egy könyv erejéig ismét „koprodukált” Peter Straubbal (A Fekete Ház). Alább részletesen!

alomcsapda.jpg

Az Álomcsapdát a balesete után, a kórházban írta. Témáját tekintve A rémkoppantók nyomvonalát követi, tehát inkább sci-fi, mintsem horror. Túlírtságban szenved, az olvasó pedig zavarodottságtól: ki, hol, miért, hogyan?! Sajnos a szerző nem volt a helyzet magaslatán, amikor ezt a regényét írta, de becsületére legyen mondva, hogy még így is összehozott egy helyenként élvezhető, izgalmas történetet. 7 pont

A Callai farkasok A Setét Torony 5. része, és bár a legtöbb olvasó nem ájult el tőle, engem mégis magába szippantott a történet. A kitűnő negyedik rész után ez is tartja a színvonalat, és bár a történetet nem viszi úgy előre, mint a Varázsló és üveg, de hangulatával és remek leírásaival az egyik legérdekesebb ST-epizód. 9 pont
Az utolsó előtti kalandozás, a Susannah dala azonban minden szempontból bukásnak számít (oké, anyagilag biztos nem). Zavaros, kusza, sőt néhol kifejezetten irritáló epizód, nagyon kevés emlékezetes momentummal. Alig-alig 5 pont, nem is tudom, miért.
Szerencsére az utolsó állomás feledtet minden bosszúságot. King csavarint egyet (sőt többet is) a történeten, és csak arra eszmélünk a végén, hogy te jó ég, ez most vagy kib.szott zseniális lett, vagy pedig egy kib.szott nagy hulladék. Nekem gyengém az alkotói önreflexió, ezért inkább az előbbi ítélet felé hajlok. A legjobb ST-epizód címért verseng, méltán megérdemli a masszív 9 pontot.

colorado.jpg

A coloradói kölyök King kísérleti regénye, amely csak azért jött létre, hogy legyen. Tudom, ez hülyén hangzik, de maga a szerző is elismeri, hogy csak az volt a célja vele, hogy elmeséljen egy olyan történetet, aminek tulajdonképpen semmi értelme. (Már ha abból a szempontból vesszük „az értelmet”, hogy egy mű befejeződik-e vagy sem, van-e megoldása, vagy nincs.) Jól megírt könyvről van szó, lendületesen elmesélt történetről, de igazából tényleg nem sok vizet zavar. Van, és kész. Ám szerencsére inkább több lesz tőle az életmű, mint kevesebb. Nem sokkal ugyan, de több. 7 pont

minden_halali.jpg

King Minden haláli c. novelláskötete tartalmazza a szerző talán legjobb novelláját (A fekete öltönyös férfi), mellyel rangos O. Henry-díjat is elnyerte. Ezen és még egy-két novellán kívül azonban a legtöbb írás elég felejthető, ezért aztán a színvonal meglehetősen ingadozó. 7 pont

mobil.jpg

A legrosszabb regény címéért A mobil nagy esélyekkel indul, sőt. King később maga is bevallotta, hogy sietett vele, mivel a fejében már a Lisey története c. következő regénye járt. Ez a kapkodás meg is látszik az elkészült művön, amely nemcsak hogy nem rémisztő, de még szórakoztatónak sem nevezném. Az egyetlen King-regényt, amit képtelen voltam végigolvasni. 4 pont

napnyugta.jpg

És sajnos itt még nincs vége a fanyalgásnak. A legrosszabb regényen már túlvagyunk, most jöjjön a legrosszabb novelláskötet, a Napnyugta után. Céltalan, semmitmondó írások tárháza, ahol bár a hangulat helyenként megvan, de sosem elég ahhoz, hogy csettintsek: de jó kis művet olvastam! A tizenhárom novella közül egy-kettő van csak, amelyik jó (vagy épp kitűnő: például az N. című írás, amely King egyik legjobb novellája), a többi futottak még kategória, és olyan, mintha csak helykitöltés gyanánt léteznének. 5 pont

lisey.jpg

King kedvenc regényéhez érkeztünk, ez pedig nem más, mint a Lisey története, melyet az író a feleségének, Tabitha Kingnek dedikált. Ez egy King-féle szerelmes levél, szóval nem egy hagyományos romantikus történet, de azért az: romantikus. A legjobb részek azok, amelyekben a címszereplő elhunyt férjére, illetve a férfi életére emlékezik vissza. Remekül megírt jelenetek sokasága jellemzi a könyvet, minden szaván látszik, hogy King szívvel-lélekkel dolgozott a regényen. 9 pont

dumakey.jpg

Duma Key – ez King „irodalmi korszakának” következő állomása. Kicsit a Tóparti kísértetekre emlékeztet, és szerencsére nemcsak a témája, hanem egyúttal a színvonala miatt is. King bravúros lélekábrázoló tehetsége ismét a csúcson, és bár csak a magyar kiadáshoz volt szerencsém, megkockáztatom, hogy ez a szerző talán leggyönyörűbben megírt regénye. A 2000-es évek egyetlen 10 pontos teljesítménye.

blazecat.jpg

Richard Bachman 2007-ben tért vissza utoljára, ekkor jelent meg ugyanis King utolsó, írói álnévvel ellátott regénye, a Blaze. Az eddigi Bachman-regényekhez hasonlóan ez is egy rövidebb írás, de annál kiválóbb. Kimondva is az Egerek és emberek c. Steinbeck-klasszikus parafrázisa, és bizony azt kell mondanunk, hogy méltó újragondolás. Elgondolkodtató, tanulságos, szomorú történet, bármiféle természetfeletti jelenlét nélkül. 9 pont

bura.jpg

Az évtized utolsó regénye A búra alatt, ahol King ismét visszatér a magára utalt kis közösség problematikájához (lásd még Hasznos holmik, Végítélet, A rémkoppantók stb.). Most sem csinálja rosszul, habár a rengeteg szereplőt néhol már nehéz követni, megjegyezni – remekül növeli a feszültséget, és osztja szét a lapokat, motivációk szerint „rosszak” társaságára és „jókra”. Olyan történet ez, ahol az ember várja a csattanót, és ezért képtelen letenni a könyvet. Olvastatja magát a sztori, és ez nagy szó, tekintve, hogy akkora a regény, mint két tégla. És hogy milyen a csattanó? Olyan, hogy semmilyen. Nincs. Ezért van az, hogy a végig 9 pontos regény „csak” 8 pontot produkál, mert becsapva éreztem magam tőle.

7,42/10

(Megj.: A Peter Straubbal közösen írt A Fekete Ház szintén otthon vár engem, hogy elolvassam végre. Eddig azért nem szántam rá magam, mert a regény első részét, A Talizmánt már elég rég olvastam, és újra kéne olvasnom ahhoz, hogy belekezdhessek végre a folytatásba, vagyis A Fekete Házba.)

Szólj hozzá

Álomcsapda A búra alatt Duma Key Lisey története Blaze Napnyugta után A Setét Torony A mobil