2015. ápr 27.

Hollywood örök ígéretei

írta: Umberto
Hollywood örök ígéretei

avagy színészek, akik még mindig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket

Nick Stahl (35)

http://a.abcnews.com/images/Entertainment/pd_nick_stahl_terminator_nt_120517_wmain.jpg

A kölyökképű Stahl már közelebb van a 40-hez, mint a 30-hoz, úgyhogy ideje lenne már, hogy a felfedezettség állapotából valódi A-listás sztárrá váljon végre. Alig tizenhárom évesen már főszerepet játszott a Mel Gibson fémjelezte Az arc nélküli emberben, öt esztendővel később pedig Az őrület határán c. háborús film sztárparádéjának egyik oszlopos tagja volt (olyan nevek mellett, mint Sean Penn, John Travolta vagy épp Nick Nolte). Újabb három év, és Stahl egy merész szerepet is bevállal, nevezetesen a Genya egyik lezüllött tinédzserét. Ezt követte az Oscar-díjra jelölt A hálószobában, ahol a színész csak mellékszerephez jut, ám ezután két évet sem kell várni, és magát John Connort alakítja a Terminátor harmadik részében. A Sin City nagyszerű szereplőgárdájában is feltűnt olyan színészek oldalán, mint Bruce Willis, Mickey Rourke vagy Clive Owen. És ekkor 2005-öt írtunk. Az azóta eltelt évtizedben Stahl nem igazán erőltette meg magát, és annak ellenére, hogy jó néhány filmben szerepelt, egyik filmje és egyik alakítása sem hozta meg a várva várt sikert. Sőt, épp ellenkezőleg: Nick Stahl sosem volt még ilyen mélyen, mint mostanság.

És bizony a közeljövőt nézve sem túl rózsás a helyzet; a színész egyedül Janusz Kaminski legendás operatőr filmjében bízhat (American Dream), ahol ő játssza majd a főszerepet, de hogy mikor lesz a bemutató, arról egyelőre nincs biztos infónk.

Hayden Christensen (34)

http://imstars.aufeminin.com/stars/fan/hayden-christensen/hayden-christensen-20090411-504015.jpg

Anakin Skywalker megformálója hírnevét természetesen George Lucas űreposzának, a Csillagok háborújának köszönheti, amivel a fiatal színész 2002-ben egy csapásra sztár lett.  A klónok támadása után egyből megkapta A hazugsággyáros címszerepét, majd jött a soron következő Star Wars-epizód. A még mindig csak 25 éves színész tovább egyengette karrierjét, úgyhogy megcsinálta az Éberséget, azután a Hipervándort, de az azóta eltelt években (immár hét éve) leginkább csak nyűglődik, és keresi a helyét, de nem igazán találja. Hol főszereplő egy bűnrossz filmben (Eltűnések a 7. utcában, Kitaszított), hol meg csak epizodista néhány nagyobb nevű színész mögött (New York, I Love You).

És hogy mit várhat a közeljövőtől? Meglepően sokat, sőt úgy néz ki, Christensen ezúttal rendesen odateszi magát végre, és talán kinövi az örök ígéret címkét. Főszereplő lesz egy másik ígéretes tehetség, Kate Bosworth oldalán egy filmdrámában (90 Minutes in Heaven), ami persze könnyen elbukhat, de ami még reménykeltőbb szerep lehet, az maga Marco Polo az azonos című - még csak most készülő - történelmi filmben. Meglátjuk!

Rose Byrne (35)

http://images4.fanpop.com/image/photos/20000000/Rose-Byrne-In-Damages-rose-byrne-20098643-604-404.jpg

Hollywood egyik legszebb színésznője igazán jobb sorsra lenne érdemes, de az igazi áttörés még várat magára. A pályát tizennégy évesen kezdte, és az azóta eltelt több mint húsz esztendő során bár megvoltak a maga nagy pillanatai, A-listás sztárnak még mindig nem lehet nevezni. Pedig szép és tehetséges, ezt mindig bizonyítja, lásd: Trója, Csillagok háborúja, X-men: Az elsők - hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. Ám ezekben a nagy sikerű filmekben mindig csak másodhegedűs, egyfajta hab a tortán, aki szépségével és tehetségével legfeljebb hozzáad a produkcióhoz, de közel sem ő a siker kovácsa.  Már majd' minden műfajban kipróbálta magát, a horrortól (Insidious) kezdve a romantikus drámán (Adam) át a blőd vígjátékig (Koszorúslányok), de az igazán komoly, akár Oscart érő szerepek rendre elkerülik Byrne-t.

A közeljövőben ismét látható lesz a soron következő X-men moziban, szerepelni fog a Melissa McCarthey nevével reklámozott akcióvígjátékban, A kémben,  valamint övé lesz az első számú főszerep a The Meddler c. drámában J.K. Simmons és Susan Sarandon oldalán, ami talán-talán meghozhatja a hőn áhított áttörést.

Ben Whishaw (34)

https://31.media.tumblr.com/81af421a7b62e51b072892f9010081e2/tumblr_inline_nmg6gyL1IJ1rszl27_500.gif

2006-ban A parfüm nagy sikerű adaptációja után már majdnem úgy nézett ki, hogy Hollywood egy új sztárt avat, de Ben Whishaw-t azóta sajnos elkerülték az ehhez hasonló sztárcsináló szerepek. Pedig a tehetség benne is ott bujkál, szemtelenül helyes vonásait is lehetetlen nem észrevenni, a nagy szerepek azonban még váratnak magukra. Hiába a brutálisan sikeres James Bond-mozi (Skyfall), vagy a Watchowski-tesók mágiája (Felhőatlasz), egyik filmben játszott szerepe sem helyezte a színészt feljebb a képzeletbeli sztár-ranglistán. Viszont...

Viszont 2015 vége igen jótékonyan hathat Whishaw karrierjére, ugyanis érkezik a Ron Howard rendezte különlegesnek ígérkező Moby Dick-adaptáció, A tenger szívében, amelyben magát az írót, vagyis Herman Melville-t fogja alakítani. Ezenkívül megkapta az Oscar-gyanús Suffragette legfontosabb férfi szerepét, plusz játszani fog a szintén Oscar-esélyes The Danish Girlben is. Könnyen lehet, hogy Whishaw számára 2016 lesz az áttörés.

Sienna Miller (33)

http://si.wsj.net/public/resources/images/BN-GC973_1222si_G_20141222095442.jpg

Sienna Miller egy majdnem-sztár, akinek nem biztos, hogy helye van a listán, én mégis beválogattam őt. Hogy miért? Ugyan még csak 33 esztendős, de már tizenöt éves színészi múlt van mögötte, méghozzá egy olyan múlt, ami bár sikerektől duzzadó, mégsem lehet azt mondani, hogy a filmsikerek elsősorban Miller jelenlétének voltak köszönhetők. A Jude Law címszereplésével készült Alfie-ban Marisa Tomei volt a női sztár, a Csillagporban Claire Danes és Michelle Pfeiffer, A szerelem határaiban pedig Keira Knightley. A Torta és az Amerikai mesterlövész pedig nem a női főszereplőtől "hangos", akárcsak a G.I. Joe, ahol Miller szerepe leginkább eye candy jellegű volt, hiszen kétségkívül már a film plakátján is jól mutatott abban a szűk bőrszerkóban. A Casanova női főszerepét viszont nem lehet elvenni tőle, ez tény, ám bárhogy is mutatott és játszott a jobbnál jobb és sikeresebbnél sikeresebb filmekben, továbbra sem lehet egy lapon említeni a legnagyobbakkal, nevezetesen: Keira Knightley, Anne Hathaway, Jennifer Lawrence, Jessica Chastain, Amy Adams vagy Emma Stone - vagyis a legbejáratottabb nevekkel.

A jövőbeli szerepek között találunk reménykeltőt és felejtőset egyaránt. A legreménytelibbnek a High-Rise c. sci-fi tűnik, ahol Milleré a női főszerep, de bízhat Ben Affleck következő filmjében, a Live by Nightban is, habár ott elsősorban nem ő, hanem Elle Fanning és Zoe Saldana fogják vinni a pálmát.

Chloe Sevigny (40)

http://www.cinemablend.com/images/sections/48732/chloe_sevigny_48732.jpg

A negyedik x-hez érve Sevigny húsz évnyi gürcölés után sem mondhatja azt magáról, hogy Hollywood megbecsült sztárja lenne. Neve szóba sem jöhet egy szuperprodukció kapcsán, de sajnos az Oscar-gyanús szerepeket sem rá szabják az alkotók. Alig múlt 24 esztendős, amikor A fiúk nem sírnak c. drámában nyújtott alakítását akadémiai díjra jelölték, de ebből a filmből aztán csak a főszereplőt játszó Hilary Swank profitált. Sevigny azóta inkább csak le-, mintsem felépíti karrierjét, pedig bármilyen szerepben is látható, mindig odateszi magát. Persze az a tény, hogy sosem lehet rá panasz, bizony édeskevés az üdvösséghez, vagyis a sztársághoz és/vagy az Oscarhoz, így hát nem csoda, hogy a színésznő már évek óta a sorozatok világában keresi a helyét. Ha filmekről van szó, neki csak epizódszerep jut, lásd Zodiákus, Amerikai pszichó, Dogville, Hervadó virágok stb. 

És sajnos nem tűnik úgy, hogy ez a közeljövőben megváltozik. Horror horror hátán (pl. Antibirth), plusz egy romantikus dráma Kate Beckinsale és Xavier Samuel gyertyatartójaként (Love and Friendship). Egyelőre nem is reménykedhet az áttörésben.

Josh Hartnett (36)

https://static.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/51ce6099e4b0d911b4489b79/51ce61b4e4b0d911b449dd15/1281723216667/1000w/Josh%20HArnett.jpg

A Fújd szárazra, édes!, a Pearl Harbor - Égi háború és A Sólyom végveszélyben, valamint a 40 nap és 40 éjszaka után nagy összegben tettem volna arra, hogy Hollywood következő betonbiztos sztárja Josh Hartnett lesz, aki évekre, sőt évtizedekre meg fogja határozni a színészvilágot. Végül nem így lett, sőt Hartnett neve egyre inkább a feledés homályába merül. Pedig egy ideig úgy tűnt, hogy a színész egyszerre képes drámai és férfias szerepek (pl. hős katona) eljátszására, illetve képes a nőket is moziba csábítani, megvillantva romantikusabb oldalát is. Ezzel szemben az utolsó említésre méltó filmje kereken tíz éve készült (Sin City), és az sem neki köszönhetően durrant nagyot. De hiába volt ordas nagy siker a Miller-képregény filmes átirata, Hartnett karrierjét még ez sem tudta visszahúzni a magasba.  

Ami pedig a közeljövőt illeti, arról sem nyilatkozhatunk pozitívan. Egy, Amerikában már megbukott romantikus kalandfilmen kívül (The Lovers) csak egy Robert Duvall rendezte krimiben (Wild Horses) fog feltűnni Hartnett, de ez utóbbiban csak távolról figyeli majd a két főszereplőt, Duvall-t és James Francót.

Clémence Poésy (32)

https://monsterattheendofthedream.files.wordpress.com/2014/12/clemence.jpg?w=687&h=368

A listán szereplő hölgyek közül francia származású Poésy a legfiatalabb, de mintegy tizenhárom évnyi filmográfiája elég volt ahhoz, hogy kiérdemelje az 'örök ígéret' címkét. Az, hogy "örök", persze még nem tudni, de a szőke színésznőnek már eddig is meglett volna az esélye sztárrá válni, ez azonban még mindig nem jött össze. Legismertebb filmje az Erőszakik, amelyben Colin Farrell titokzatos kedvesét alakította. De lassan már ennek is nyolc éve, és azóta nem sikerült megugrani, sőt megközelíteni sem ezt a szerepet. Az Oscar-díjas 127 órában csak pillanatokra tűnt fel, de ugyanezt mondhatjuk a Harry Potter-filmekkel kapcsolatban is. Nemrég Michael Caine utolsó szerelmét alakította a Mr. Morgan utolsó szerelme c. romantikus filmben, ami bár nem volt rossz, de kevés a sztárstátuszhoz. A színésznő persze egyébként is nehezebb helyzetben van, mint "örök ígéret" társai, hiszen francia gyökerekkel rendelkezik, ettől függetlenül látni benne a sztárság jövőbeli esélyét: szép és tehetséges, akárcsak Marion Cotillard. De vajon kap-e egyszer egy Piafhoz hasonló szerepet?

Jövőre még biztosan nem. Két filmje lesz, az egyik egy francia produkció (Le grand jeu), ami hiába lesz jó, Poésy aligha lesz tőle sztár. A másik film (The Ones Below) egy jófajta thrillernek tűnik, de nem valószínű, hogy sok moziba eljut majd.

Ben Foster (34)

http://kritikustomeg.org/pix/mid/p214293595460.jpg

Egyelőre Foster sem több ígéretnél, pedig 1998 óta forgat, és már eddigi filmográfiája is tekintélyparancsoló. Csak sajnos többnyire sztárok "zongoracipelője", egy afféle szürke eminenciás - olyan nagyágyúk mögött, mint Colin Farrell, Mark Wahlberg, Christian Bale vagy épp Jason Statham. A csúcson még sosem volt, de a csúcs közelségének szele már meglegyintette párszor, amikor például a mérsékelten sikeres Pandorum főszerepét szállította. Egy olyan színésztől azonban, aki a zseniális Sírhant Művekben "nevelkedett", sokkal többet várna az ember. (Persze az is megér egy misét, hogy a sorozat többi tehetsége sem vitte sokra.) Ám hiába bizonyítja Foster, hogy főszereplőként is bőven meghálálja a belé fektetett bizalmat (Alpha Dog, A harcmező hírnökei), sokat ígérő karrierje gyakorlatilag a kezdetek óta stagnál.

Az elkövetkező két esztendő azonban sokat változtathat a képleten. Egyrészt hamarosan kijön az Icon, amelyben Foster a legendás Lance Armstron kerékpárost formálja meg, 2016-ban pedig Tom Hanksszel (Inferno) és a most már szinte sztárnak tekinthető Chris Pine-nal is lesz közös filmje (The Finest Hours, Comancheria), akik "magukkal húzhatják" a színészt. A Warcraft filmes adaptációjáról már nem is beszélve, ahol szintén Foster lesz az egyik főszereplő.  

Timothy Olyphant (46)

http://images4.fanpop.com/image/photos/17200000/Justified-timothy-olyphant-17204377-500-276.jpg

Olyphant már a húszas évei végén járt, amikor egyszer csak rátalált a kamera, de még onnan számítva is négy évet kellett várnia arra, hogy élete első főszerepét játszhassa el (Magányos szívek klubja). A film nem mozgatott meg tömegeket, úgyhogy Olyphant kénytelen volt elölről kezdeni az építkezést. 2002-t írtunk, amikor jött az újabb főszerep (Coastlines), de arra sajnos még kevesebben voltak kíváncsiak. A színész karrierjén egy Stephen King-adaptáció sem segített (Álomcsapda), tehetségét pedig aligha tudta kamatoztatni egy olyan filmben, mint például az egyébként sikeres Szüzet szüntess-ben. 2007-ben jöhetett volna az áttörés, de a Hitman nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - pedig Olyphant nagyszerű címszereplőnek bizonyult. Az utóbbi évek egyik említésre méltó kiugrási kísérlete a Pokoli édenkert egymagában nem volt elég a sztárrá váláshoz, mint ahogy A tébolyultak c. horrorfilm sem. Ekkor Olyphant a sorozatok világa felé fordult, és elvállalta A törvény embere főszerepét, ami bár jó ötletnek tűnt (sőt az is volt, illetve nemcsak volt, hanem az is, hiszen a sorozat még mindig megy), a sztárságot elősegítő Golden Globe-jelölést vagy akár díjat azonban még nem sikerült bezsebelnie sem neki, sem a sorozatnak.

Következő alkalommal a Snowden c. filmben láthatjuk majd őt, és bár nem mint címszereplőt, hál'istennek igen-igen fontos szerepben. Persze illúzióink ne legyenek: ha a Hitman főszerepe sem segített, valószínűleg a Snowden sem fog.

Leslie Mann (43)

http://hookedonhouses.net/wp-content/uploads/2013/01/Leslie-Mann-Knocked-Up-kitchen-sink.jpg

A legfiatalabb után jöjjön listám legidősebb női örök ígérete! Leslie Mann persze különleges eset, ugyanis nyilvánvaló drámai tehetsége ellenére szinte sosem merészkedett a komédia világán túlra. Hogy akkor honnan tudható ez a "nyilvánvaló drámai tehetség"? Nos, abban a meglehetősen kevés filmben, ahol drámai szerepet játszott (Timecode, Kismadarak), képes volt bizonyítani, de a vígjátékokban is (különösen a Judd Apatow-féle "realista komédiákban") feltűnő, hogy milyen sokkal többet ki tudna hozni magából, ha akarna. Ha akarna, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy nem akar, vagyis magasról tesz a sztárságra. Kényelmes rendre a komika szerepében lubickolni, de ettől még Leslie Mann örök ígéret marad. Hacsak...

Sajnos nincs hacsak. Mann a továbbiakban sem hagyja el a járt utat, úgyhogy a közeljövőben is csak egy romantikus komédiában láthatjuk majd, amint a sztárság felé kacsintgató Dakota Johnsonnak tartja a gyertyát (How to Be Single), valamint a The Olive Sisters c. filmben romantikázik neve sincs színészekkel egyetemben.  

Michelle Monaghan (39)

http://www.nextmovie.com/wp-content/uploads/2011/03/source_code_monaghan-500.jpg

A Kultúrsokk titkos kedvence lassan a negyedik x-et tapossa, de még mindig adós egy átütő szereppel. Monaghan-t nem lehet nem szeretni, mégsem szeretik kellőképpen. Ennek talán az az oka, hogy nem vállalt elég limonádé szerepet a múltban, hanem sokkal inkább drámai filmekben kereste az útját. Előbbire egy-két példát tudunk csak: A boldogító talán, Agyő, nagy Ő!, komoly, drámai szerepekre viszont több példát is találunk: Hideg nyomon, Forráskód, Géppisztolyos prédikátor, Kőkemény Minnesota, Útfélen. Mostanra pedig hiába találják meg őt a romantikus szerepek (Vissza hozzád, Playing It Cool, Működik a kémia), ehhez talán már túl késő, és Monaghan a két szék (dráma vs. vígjáték) között könnyen a pad alá eshet. Nagyon sajnálnánk, ha így alakulna, és úgy véljük, inkább a fajsúlyos drámákat kellene erőltetnie a színésznőnek, mert bár a komédiához és a romantikához is megvan a tehetsége, a benne rejlő ígéretet komoly szerepekben tudná leginkább kamatoztatni (erről legutóbb a True Detective c. sorozatban győződhettünk meg).

Nézzük, megfogadja-e a Kultúrsokk jót akaró tanácsait! Hát, ami azt illeti, sajnos nem. A Pixelek c. animációs film egyik "hangja" lesz, plusz játszik egy vígjátéksorozatban is (Kittens in a Cage), ami hamarosan rajtol majd.    

Stephen Dorff (41)

http://static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2010/12/8/1291813139086/Stephen-Dorff-006.jpg

Karrierjét Dorff rendkívül ígéretes tehetségként kezdte, és már tizenéves korában felfigyeltek nem mindennapi tehetségére. Erre remek példa az Eltűnt egy kisfiú, A könnyű álmok ígérete és az Egyedül a ringben. De tovább is van, mondjam még? Dorff a húszas éveiben is olyan nagyszerű alakításokat tett le az asztalra, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül (Backbeat, Az ítélet éjszakája, Mi a f.sz van?), természetesen mindig mint főszereplő. A vállán vitte a filmeket, majd jött a 90-es évek második fele, és minden a visszájára fordult. Az ezredforduló előtti Penge c. kasszasikerig a B-filmek világában kényelmesedett el, méghozzá annyira, hogy aztán a Penge főgonosz szerepe sem tudta kihúzni a csávából. Epizódszerepekre kárhoztatták olyan sztárok árnyékában (Christian Bale, Johnny Depp, Nicolas Cage), amilyen akár ő is lehetne. A sors furcsa fintora, hogy a sok B-kategóriás film között találjuk az egyik legjobb filmjét is, nevezetesen Az elítélt c. drámát, ahol a már levitézlett Val Kilmer mellett Dorff játssza a főszerepet.

A közeljövő sem hoz fellendülést, ugyanis két rom-komon kívül (Sex Guaranteed, The Family Remains) egy horrorban fog csak szerepelni (Leatherface), és bizony egyik film sem tűnik igazi sztárcsinálónak.

Ryan Phillippe (40)

http://images.buddytv.com/btv_2_1000021412_1_434_593_0_/ryan-phillippe-photo.jpg

Telik az idő, hiszen a kölyökképű Ryan Phillippe is már negyven éves. Két évtizedet felölelő karrierje jól mutatja, mit, illetve kit nevezhetünk örök ígéretnek. Sosem volt egy senki, de igazán magasra sem tudott feljutni, pedig a külseje alapján simán odatehetnénk a két másik Ryan mellé (Gosling és Reynolds). De nem, Phillippe mindig is rosszul választott szerepeket, vagy csak ő nem kellett a nagyoknak, így aztán még most is ugyanaz, mint ami pályafutása legelején volt: egy ismerősen csengő név, egy ismerős arc bárminemű emlékezetes szerep és alakítás híján. Na, jól van, egyetlen példa mégis akad, ez pedig a Kegyetlen játékok, aminek sikere nagyrészt a remek castingnak volt köszönhető. De hát hol van az már! Az ezredforduló óta Phillippe tökéletes háttéremberré zsugorodott, és hiába szerepelt kedvező fogadtatású filmekben (Ütközések, Gosford Park, Az igazság ára), ezekből egyetlen egy momentumát sem tudnánk felidézni. Ellenben igenis vannak olyan filmjei, ahol ő az ász, igaz, nem sok és ezek nem is túl ismertek: Az utolsó jelentés, The Big Bang Club, Franklyn, A sereg nem enged. Meglévő művészi ambícióit viszont jól bizonyítja, hogy Phillippe még a kamera mögött is kipróbálta magát; a Büntetés c. drámának rendezője és főszereplője is. Tehát folyamatosan hallat magáról, csak nem elég hangosan.

Jelenleg, illetve a közeljövőben a Titkok és hazugságok c. krimisorozaton dolgozik, amelyben Juliette Lewis mellett "főszerepeskedik".  

Kristen Bell (34)

http://kritikustomeg.org/pix/mid/p183854770615.jpg

A csinos szőkeség hírnevét a három évadot megélt Veronica Mars alapozta meg. Az arca és a neve is onnan ismerős, pedig annak már majd' 10 esztendeje, és Bell azóta is töretlenül dolgozik. Furcsa, hogy a sorozat nem hozta meg a producerek kedvét ahhoz, hogy a tévé után mozisztárt is faragjanak a szemrevaló színésznőből; furcsa és egyben sajnálatos, Bell ugyanis tényleg tehetséges. És nem, nemcsak a romantikus hősnő szerepében (Minden kút Rómába vezet), hanem a drámai vonalon is (Roman, Gracie választása). Ehhez képest nemhogy fajsúlyos drámákban nem játszatják, de még romantikus filmje is alig akad. A Veronica Mars mozifilm-verziójában még egyszer (10 év után) a címszereplő bőrébe bújt, hátha, de kínlódó próbálkozása eleve halálra volt ítélve.

Hogy miben bízhat még? A Gátlástalanok c. sorozatban aligha, ott ugyanis Don Cheadle viszi a pálmát. A Michelle Darnell c. vígjátékban pedig még kevésbé, mert ott az első számú női főszerep nem az övé. Persze még bőven van ideje feljönni, de egyelőre nincsenek arra mutató jelek, hogy az örök ígéret címke ne lenne találó rá a későbbiekben. 

Jonathan Rhys Meyers (37)

http://www.aceshowbiz.com/images/still/match_point01.jpg

A sunyi tekintetű Meyers alig 21 esztendősen a Velvet Goldmine c. film plakátján volt látható, és akkortájt még előrébb tartott, mint akár Christian Bale, akár Ewan McGregor. Azóta eltelt jó másfél évtized, és hátrébb került, mint mondjuk egy Tobey Maguire (oké, oké, Meyers sosem öltött magára semmiféle képregényhős-hacukát).  Eddigi legismertebb és talán legnagyobb alakítását egy kiváló Woody Allen-filmben, a Match Point c. drámában abszolválta, ahol főszereplőként tűnt fel. És még abban az évben Elvis bőrébe is belebújt (Elvis - A kezdet kezdete), amellyel tovább erősítette (el)ismertségét, sőt még Golden Globe-díjban is részesült. Ez azonban pontosan 10 évvel ezelőtt történt, és sajnos azóta sem sikerült kikaparni azt a bizonyos gesztenyét. Pedig Meyers becsülettel helyezkedik: hol Julienne Moore társa (Végső menedék), hol Reese Whitherspoon a partnere (Hiúság vására), máskor meg Robin Williams (A szeretet szimfóniája), vagy John Travolta (Párizsból szeretettel), illetve Glenn Close (Albert Nobbs) oldalán látjuk a filmvásznon. Ha sorozatról van szó, akkor is jó helyre kerül a neve (lásd a Drakula címszerepét). Az Elvis és a Match Point magasságát azonban továbbra sem ugrotta meg, pedig meglenne hozzá a tehetsége, csak egy igazi, minden kétséget kizáró szerep kellene hozzá, hogy az örök ígéret címkét mielőbb lemossa magáról Meyers.

A Roland Emmerich rendezte látványorgiában, a Stonewall-ban viszont aligha fog tündökölni. A többi 2015-2016-os filmben pedig hiába lesz nagyszerű, ha a művek maguk nem lesznek elég közismertek (London Town, Damascus Cover, Byrd and the Bees).  

Christina Ricci (35)

http://www.cinemablend.com/images/news_img/37215/christina_ricci_37215.jpg

Tízéves sem volt még, amikor először kamera elé került, ráadásul egy nagy sikerű filmben (Sellők), majd azonnal leszerződött az Addams Family stábjához, ami telitalálatnak bizonyult. Nagyon hamar gyereksztár lett belőle, és senki sem lepődött meg, amikor jött az újabb Addams Family, és amikor a Casper főszerepét is rá osztották. A következő mérföldkövet az Ang Lee rendezte Jégvihar jelentette, ahol igazi sztárparádéba csöppent az akkor még mindig csak 16 esztendős Ricci. És nem lassított, sőt: jött a Félelem és reszketés Las Vegasban, aztán Az Álmosvölgy legendája, az ezredfordulón pedig A síró ember. Valamennyi filmjében nagyot játszott, és úgy tűnt, egyenes utat egyenget a sztárság felé.
Ekkor azonban megtört a lendület. A húszas éveiben járó, immár felnőtt színésznő nem sok nagy nevű projekthez kellett, pedig ahol végül kellett, ott bizonyította, hogy nem felejtett el színészkedni (A rém, Csak az a szex, A lánc). A magyarázat talán abban keresendő, hogy Ricci külseje és karaktere nem a legmegfelelőbb egy romantikus hősnő szerepére, márpedig a húszas éveikben járó színésznők általában a szerelmes filmeknek hála válnak sztárokká. Ez viszont azt jelenti, hogy Ricci igazi ideje még csak eztán jön!

De az biztos, hogy a közeljövőben még nem. Egyetlen filmet forgat csak, a Mothers Day c. drámát, amelyben Sharon Stone lesz a partnere. Nem túl rózsás a helyzet, de ha valaki, hát Ricci képes lehet 40 éves kora után is sztárrá válni, és egyszersmind visszahozni a gyerekkorában elvesztett színészi státuszát.  

Jim Sturgess (37)

http://cdn.buzznet.com/assets/users16/gracelynnalbert/default/3-jim-sturgess-2--large-msg-13345097099.jpg

Öt évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy az újratervezett Pókember-saga címszerepét Sturgessnek fogják adni, ám ebből végül semmi se lett. (Andrew Garfield kapta a szerepet, és nyomban világsztárrá avanzsált.) A színészkedést 15 éves korában kezdte (Magánórák), de ez akkor még múló szenvedélynek tűnt, hiszen legközelebb több mint 10 évvel később láthattuk viszont a filmvásznon. Érdekes, hogy sosem lett belőle igazi, nők tömegeit a moziterembe csábító szívtipró, pedig minden adottsága megvan hozzá. Ha szerepelt is szerelmes filmekben, az vagy musical volt (Csak szerelem kell), vagy túl elvont a nagyközönség számára (Upside Down). Kivételként az Egy nap c. romantikus dráma említhető, ahol Anne Hathaway partnereként remekül helyt állt, a későbbiekben mégsem folytatta a színész a szerelmes hős szerepét. Sturgess eddig mindig rossz lóra tett, már ami a sztárcsináló sikerességet illeti. Mert egyébként remek filmekben vállalt  (nem ritkán fő)szerepet: 21 - Las Vegas ostroma, Felhőatlasz, The Way Back, Senki többet, A másik Boleyn lány; és a sort még lehetne folytatni olyan minőségi munkákkal, mint a Heartless, az Eliza Graves, A szabadság határai - de ezek már tényleg édeskevesek voltak ahhoz, hogy sztárt faragjanak Sturgess-ből.

A 40 felé közelítve esély még van rá, hogy áttörést érjen el (különösen egy férfi színész esetében, és nem, nem érdekel, hogy ez szexista megállapítás, mert hiszen igaz). De ehhez jó szerepekre volna szükség, amik nem valószínű, hogy a közeljövőben megadatnak. A London Fields a tinilányok új kedvencétől, Theo James-től lehet hangos, az érdekesebbnek tűnő Geostorm pedig leginkább Gerard Butlertől.

Neve Campbell (41)

http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2011/04/07/article-1374440-0B34B40600000578-592_634x388.jpg

A Sikoly-filmek emblematikus figurája, valamint a Vad vágyak csavaros észjárású leszbi-szerepe hozta meg Campbell számára a hírnevet, és nyitotta meg előtte a lehetőségek tárházát. Hívták az Armageddon szereplőgárdájába is, ám azt az Ötösfogat c. sorozat miatt mondta le. Ez nagy hiba volt, sőt végzetes, ugyanis 2000 után már nem is számítottak a színésznőre a legnevesebb hollywoodi stúdiók. Szembeötlő, hogy az öt legnépszerűbb filmje mind az ezredforduló előtt készült, utána pedig csupa-csupa félresikerült múviban szerepelt (Sokk a jóból, Szexuális mélyfúrások, A szerető), hol mint főszereplő, máskor meg csak mellékszereplőként. Még a James Francóval megerősített Robert Altman-film, a The Company is elhasalt, mind anyagilag, mind kritikailag. Hiába a három egészen remek film (és bennük a színésznő érzékeny alakítása), se a Kasmír szívek, se A szerelem gyűrűje, sem pedig Az utolsó hívás nem mond sokat a nézők számára. Nem csoda, hogy a kanadai származású Campbell már rég nem olyan aktív, mint egykoron. Néha fel-feltűnik egy-egy sorozat epizódjában (Grace klinika, Mad Men), de ezek se többek puszta pénzkeresetnél. És ez - sajnos olybá tűnik - nem változik a közeljövőben sem.

Claire Danes (36)

http://purcine.free.fr/films/i/its_all_about_love/its_all_about_love-Claire%20Danes%20(Lena).jpg

Claire Danes karrierje rengeteget köszönhet a Homelandnek (persze a sorozat is a színésznőnek), mert ha az nem lenne, jó kérdés, hogy Danes mire menne a mozifilm-szerepekkel. Az elmúlt években (mit években? évtizedben!) ugyanis nem mondható, hogy a színésznő túlzásba vitte volna a mozifilmes szerepeket. Egészen 2007-ig kell visszamennünk ahhoz, hogy felidézzük vetítővásznas pillanatait, amikor két filmben is megcsodálhattuk tehetségét (és szépségét). Ezek voltak a Csillagpor és az Este. Előtte befigyelt még két mozis siker: Az órák  és később a Nőies játékok, gyorsan hozzátéve, hogy csak az utóbbiban játszott főszerepet. Persze volt köztük egy Terminátor - A gépek lázadása is, de az egyáltalán nem Danes tehetségéről szólt. Pedig micsoda ígéretnek számított a '90-es évek második felétől: először a Kisasszonyok, azután a Rómeó & Júlia emelte színészi státuszát, de hiába, mert mozifilmes presztízse azóta jócskán megcsappant. Ha anno elfogadta volna a Titanic női főszerepét, akkor egész másképp alakulhatott volna a sorsa. Vagy talán mégsem.

Mindenesetre az azóta már egy gyermekes családanya tovább folytatja sorozatbeli menetelését, aminek köszönhetően már 4 Golden Globe-díjnál tart. Lehet, hogy úgy van vele, hogy a Homeland egy betonbiztos talaj, mozisztárból viszont már annyi van, mint égen a csillag.  

Giovanni Ribisi (40)

http://cdn1-www.craveonline.com/assets/uploads/2012/01/file_180647_0_Giovanni_Ribisi_Contraband.jpg

Ribisi szerepelt ugyan minden idők legsikeresebb filmjében, az Avatarban, de még az sem változtatott státuszán: megbízható háttérszereplőnek kiváló, de továbbra sem képes "sztárkodni", vagy akár egyetlen komolyabb díj közelébe is kerülni. Már huszonhét éve nyomja az ipart, ámde hiába nagy tehetség, alig van szakmai elismerése. Pályafutása korai szakaszában egy Linklater-film főszerepe volt a csúcs (Naplopók), aztán a Carla új élete, ahol bár élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a szellemileg sérült karakter bőrébe bújva, a szakma mégsem törődött vele. Jött a Nicolas Cage fémjelezte Tolvajtempó, ahol szépen kirajzolódott a ranglétra: Angelina Jolie és Cage mögött néha-néha feltűnt Ribisi is, de egyébként nem sok vizet zavart. Hasonló volt a képlet egy másik film, a Rossz álmok esetében, ahol Cate Blanchett és Keanu Reeves volt előtte. Ribisi ekkor egy fokkal magasabb fokozatba kapcsolt, és az ezredforduló után meg is kaparintotta legkomolyabb szerepeit: Brókerarcok, A gyilkosok is a mennyországba mennek, Szívszakító, amelyekben már ő volt az elsődleges húzóember. Ám ezután ismét jött a visszaesés, vagyis epizódszerepek sora (Elveszett jelentés, Hideghegy, Sky kapitány és a holnap világa), de legalább többnyire moziban maradt a neve. És ez azóta sem változott, hiszen újkori filmjei közül nemcsak az Avatarban jutott neki pusztán mellékszerep, hanem szinte az összes többiben is (Ted, Gengszterosztag, Közellenségek, Csempészek, Rumnapló stb - hogy csak a legismertebbek említsük). 

Áttörés a közeljövőben sem várható, hiszen három várható szerepe közül (Results, Meadowland, Papa) csak az utolsó lesz főszerep, de az meg valószínűleg nem sok moziba fog eljutni.

Barry Pepper (45)

http://oyster.ignimgs.com/wordpress/stg.ign.com/2014/11/still-of-barry-pepper-and-clay-edmund-kraski-in-kill-the-messenger-2014-large-picture-720x407.jpg

Aki ismeri őt, tudja, hogy nagyon nagy színész. Pepper ennek ellenére csupán egyetlen egy Golden Globe-jelölést tud felmutatni, pedig már közelebb jár az 50-hez, mint a 40-hez. Ő azon hollywoodi színészek egyike, akiknek az arcát szinte minden filmkedvelő ismeri, de a nevét csak nagyon kevesen. Olyan mozifilm, amiben ő lett volna a főszereplő, nem sok akad, sőt: egyedül a Melquiades Estrada három temetése nevezhető meg, de az meg pont olyan, mint maga Pepper: kiváló, mégsem ismeri szinte senki. Ugyanez mondható el pályafutása legnagyobb alakításairól is, legyen az a Mint a gyöngyvirág bóbitája, az Egymásra utalva, vagy épp a When Love is Not Enough. Kitűnő, bárkinek ajánlható tévéfilmek ezek egy nagyszerű Barry Pepperrel a főszerepben.
És akkor jöjjön néhány filmcím, amelyekben a színész csak mellékszerepet kapott, és ezért mindig más lopta el a show-t (zárójelben a "bűnös"): Halálsoron, Ryan közlegény megmentése (Tom Hanks), Hét élet, A közellenség (Will Smith), A félszemű (Jeff Bridges), Az utolsó éjjel (Edward Norton), Katonák voltunk (Mel Gibson), A magányos lovas (Johnny Depp). Látható, hogy sokszor olyan sztárok oldalán játszott, akik ellen labdába sem rúghatott (pedig meglett volna a tehetsége hozzá).

A közeljövőben Pepperre egy kasszasikerben való részvétel vár (Az útvesztő 2. része), emellett pedig csak egy animációs film (Monster Trucks), valamint egy dráma (Harvest), ami vagy jó lesz, vagy nem. Nagy név híján viszont ő lesz az egyik főszereplő.

Emile Hirsch (30)

http://41.media.tumblr.com/25f2f913c6f9965a9397335f8d75166b/tumblr_mun67m4ZKf1qi5ybvo1_1280.jpg

Ő a legfiatalabb a listán, ezért neki van még a legtöbb esélye befutni, de ezt már eddig is bőven megtehette volna (és pont emiatt érdemelte ki az "örök ígéret" címkét). Az egy jó dolog, hogy hasonlít napjaink egyik legnagyobbjára, Leonardo DiCaprióra, az meg egy másik dolog, hogy van még egy tényező, amiben hasonlítanak egymásra: kérem szépen, Hirsch is kiváló színész. Tizenkét éves kora óta foglalkoztatják, tulajdonképpen folyamatosan, és ezidáig már igen változatos szerepeket "tudott le". Játszott nyári blockbusterben (A legsötétebb óra), ami végül megbukott (nem miatta), szerepelt romantikus vígjátékban (Szüzet szüntess), akciófilmben (Speed Racer - Totál turbó), ami szintén megbukott; láthattuk már háborús filmben (A túlélő), amelyben a Mark Wahlberg vezette csapatot erősítette, játszott az Alpha Dogban (két feltörekvő kollégájával, Ben Fosterrel és Anton Yelchinnel), illetve az Oscar-díjas Milkben is jutott neki szerep. Eddigi legnagyobb alakítása az Út a vadonba főszerepe, amelyre egyébként a rendező, Sean Penn eredetileg Leo DiCapriót szemelte ki. Hirsch azonban bebizonyította, hogy a "szegény ember DiCapriója" is megfelelő lehet - mit megfelelő, egészen elképesztően hiteles és átütő. Átütő? Sajnos ez mégsem volt igaz a szerepere, Hirsch ugyanis az azóta eltelt 8 esztendőben sem váltotta meg a világot. Akkor igen, de annak nem volt nagy visszhangja (bezzeg ha DiCaprio játszotta volna a főszerepet!). Így hát Hirsch továbbra is ígéret maradt; de nézzük, mit hoz a közeljövő?

Röviden: csupa jó hírt. A színész igazi főszerepekben bizonyíthat tovább, akár a furcsa című Vincent-N-Roxxy-t vesszük, akár a Just Jim c. vígjátékot - mindkettő áttörés-várományos alakítás lehet.

Sarah Michelle Gellar (38)

http://kritikustomeg.org/pix/mid/p76444311594.jpg

Gellar lassan negyven éves, de még mindig Buffy, a vámpírok rémének szerepe okán emlékezhetünk rá. Pedig az '97 és 2003 között forgott (és be is zsebelt vele jó néhány díjat és jelölést), de hogy azóta mi történt mindenki kedvenc színésznőjével, az jó kérdés. Hát, próbáljunk utánajárni! Láthattuk őt az Átok c. horror-remake-ben mint sikolykirálynőt (ráadásul két részen keresztül is), és legutóbb, 2009-ben(!) a Veronika meg akar halni c. Coelho-adaptáció címszerepében. Oké, oké, még játszott egy-két filmben (pl. a szó szerint Kínzó látomásban, a Külvárosi lányban, a túlcsavart Lélegzetben stb.), mint ahogy elvállalta a két részes Scooby-Doo-film egyik főszerepét is, de inkább ne tette volna. Az bár hivatott lett volna a színésznő karrierjét fellendíteni, ám ehelyett csúnya bukta lett a dologból. Ráadásul két alkalommal is. És hogy 2009 után hová tűnt az akkor még mindig csak harminckét éves Gellar? Tévésorozatok szereplőjeként tengeti mindennapjait, ami alapjáraton nem lenne baj, hiszen a sorozatok kelendők és népszerűek, de a színésznő végig olyan szériákra fecsérelte tehetségét, amik mind-mind rövid életűnek bizonyultak.

Hogy mi jöhet még ezek után? Ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy a közeljövőben nem lesz áttörés. Gellar elvesztette már régi fényét, pedig egykor még nagyon is megvolt az esélye annak, hogy tényleg az egyik legnépszerűbb színésznővé váljon. Tervezett filmje nincs is, úgyhogy még bőven várhatunk a sült galambra.   

Michael Pitt (34)

http://cdn.hitfix.com/photos/5634604/Michael-Pitt-in-I-Origins.jpg

Brad Pitt névrokonát 18 évesen fedezték fel a Fedezd fel Forrestert! c. filmben, és azóta szép lassan, komótosan, mondhatni fokozatosan, lépésről-lépésre alakítja pályafutását, és jut egyre feljebb. Az őt igazoltan megillető magasságot még mindig nem érte el, sőt még meg sem közelítette azt, de legalább jó úton jár afelé. Pályafutásában a következő nagyobb állomásokat rögzíthetjük: Kísérleti gyilkosság Sandra Bullock oldalán (ahol végül Ryan Gosling aratta le a babérokat), Álmodozók Eva Green partnereként (a színésznő többet nyert a filmmel, hiszen nem sokkal utána sztár lett), a Furcsa játék egyik antagonistája (ez túl nyers szerep volt az áttöréshez), a Selyem Keira Knightley mellett (itt is hölgypartnere nyert többet), illetve legutóbbi filmje, Az origó, amelyben főszerepet játszik, és a hátán viszi a filmet. A kisebbik Pitt tehát itt tart most, egyre feljebb, egyre közelebb a sztársághoz, de még van benne lehetőség bőven. Nézzük, mennyire aknázza ki őket a közeljövőben!
Iszonyatos mennyiségű filmben láthatjuk majd, úgyhogy a nagy számok törvénye alapján el kell, hogy jöjjön az áttörést hozó szerep. Lesz közte francia művészfilm Isabelle Huppert oldalán (Asphalt), krimi John Travolta partnereként (Criminal Activities), még egy bűnügyi film, ezúttal Ryan Reynolds mellett (Criminal), egy drámai főszerep a We Are Sisyphosban stb. Michael Pittről fogunk még hallani, ez biztosnak tűnik.

Keri Russell (39)

http://media3.popsugar-assets.com/files/2014/04/16/781/n/1922283/2cbedfa50c811cf5_felicity_paper17_keri_russell.xxxlarge/i/Keri-Russell.jpg

Sok más örök ígérethez hasonlóan Russellnek sem egy mozifilmben, hanem egy sorozatban (Felicity) sikerült megmutatnia valódi tehetségét, amiért végül Golden Globe-díjat kapott. A nézhetetlenül rossz Drágám, a kölyök marha nagy lett!-ben tűnt fel először (15 esztendős volt akkor), azóta pedig - dacára a sok-sok próbálkozásnak - soha sem sikerült felküzdenie magát az élbolyba. Úgy persze nehéz is, hogy szinte egyszer sem játszol képességeidhez méltó szerepben, vagy ha mégis, akkor meg nincs reklámértéke a filmednek (ld. A szeretet szimfóniája, Pincérlány - ráadásul egyazon évben). The Americans címmel fut egy sorozata, ami bár igen sikeres, egymaga azonban nem képes csodát csinálni.  A majmok bolygója-franchise-t is megemlíthetjük, de ez inkább a pénzről szól (ami a majmoknak köszönhető), és a legkevésbé a színészi tehetség kibontakoztatásáról. A Mission Impossible 3. részében való szereplését pedig Tom Cruise homályosítja el, miként az Esti meséket Adam Sandler. Russellnek mint főszereplőnek így csak egy horror jutott (Dark Skies), de ilyen műfajú filmmel nem igazán lehet labdába rúgni a nagyok között. Az Eszeveszett küzdelem pedig nomen est omen, vagyis nem több, mint eszeveszett küzdelem az áttörésért, ahol a színésznő mellett Harrison Ford és Brendan Fraser szenvelegnek a nézők könnyeiért.

Russell maholnap 40 éves, és nehéz elképzelni, hogy a negyvenesek bivalyerős ligájában fog érvényesülni, hiszen ott olyan konkurenciával néz szembe, mint Cate Blanchett, Naomi Watts, Patricia Arquette - hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Ezt támasztja alá az is, hogy a közeljövőben mindössze egyetlen filmben láthatjuk majd a színésznőt, méghozzá Matthew McConaughey feleségeként a The Free State of Jones c. drámában. Persze ha teret engednek a karakterének, és nemcsak asszisztál McConaughey várható játékához, akkor talán. Talán.

Kate Hudson (36)

http://content.internetvideoarchive.com/content/photos/8398/500021_050.jpg

1998-ban kezdte a filmezést, és rá két évre már Oscar-jelölésben részesült (Majdnem híres). És aztán mi lett vele? Hát, nem sok. Egy ideig úgy nézett ki, hogy ő a romantika első számú hősnője (Hogy veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, Bolondok aranya, A csajok háborúja, A spanom csaja, Válás francia módra), de már késő: az idő telik, a színésznőnek immár 36 évesen muszáj feltennie a kérdést: merre tovább? Hiszen láthattuk: Hudson nemcsak egyszerű komika, hanem több van benne. Remek teljesítményt nyújtott thrillerben (A titkok kulcsa), drámában (The Killer Inside Me) és háborús kalandfilmben (A gyávaság tollai) egyaránt. Karrierje tehát jóval változatosabb, mint azt elsőre gondolnánk, és látszik, hogy Hudson időről időre megpróbál kitörni a romantikus skatulyából és komolyabb alakításokat is letenni az asztalra.

Legközelebbi filmje viszont ismét egy vígjáték lesz, de ezzel bizonyára szinte fog lépni felfelé. A Rock the Kasbah főszerepét osztották rá, és mellette olyan sztárok játszanak majd, mint Bruce Willis, Zooey Deschanel és Bill Murray. A rendezői székben pedig nem más, mint az Oscar-díjas Barry Levinson.   

Piper Perabo (38)

http://image-cdn.zap2it.com/images/piper-hospital.jpg

Perabo 1999-ben lépett színre először, és egy év sem kellett, hogy megjegyezzük a nevét a Sakáltanya c. filmnek köszönhetően. Még egy esztendővel később egy leszbikus nőt alakított az Elátkozott szerelemben, és szerepével bár ingoványos talajra lépett, azt senki sem vitatta, hogy játéka lehengerlő volt. Ekkor már látszódott, hogy lehet belőle sztár és Oscar-díjas színésznő is. A helyzet viszont még a mai napig sem változott, vagyis még mindig csak legfeljebb látszódik, hogy egyszer majd valamikor lehet belőle valaki nagyobb is. A Kettős ügynök c. krimisorozat főszereplőjeként Golden Globe-jelölésig már eljutott, de az nem járja, hogy ne haladjon még tovább. Vagyis járhatja - akkor, ha továbbra is olyan szerepek találják meg őt, mint amilyenek eddig. A tökéletes trükk epizódszerepe, a Looper szintén epizódszerepe és még seregnyi kisebb-nagyobb szerep, amikkel a kutya sem törődik (A barlang, Tucatjával olcsóbb, Férjhez mész, mert azt mondtam). Perabo számára egyik sem jelenthetett nagy színészi kihívást, mint ahogy a közeljövőben látható Wake c. akcióthriller sem lesz áttörés a karrierjében. Kár, nagy kár. De azért abban bízhatunk, hogy - mivel a színésznő sosem kapott cicababa-szerepet - negyven, sőt akár ötven éves kora után is bőven ívelhet felfelé a pályafutása.

Jim Caviezel (46)

https://pmcvariety.files.wordpress.com/2013/04/jim-caviezel.jpg?w=670&h=377&crop=1

Ha nem lett volna politikai csatározás A passió körül, a Krisztust alakító Caviezel azóta talán szupersztár lenne. Hollywood talán megbélyegezte őt, amiért főszerepet vállalt a már évek óta közutálatnak "örvendő" Mel Gibson botrányfilmjében, ami ezért ahelyett, hogy fellendítette volna a színész pályafutását, inkább akadályozta őt a továbbiakban. A passió mint valami időszámítási pont. Előtte volt A szikla, Az őrület határán, a Frequency és a Monte Cristo grófja; utána pedig a Déja Vu, a Véres hétvége és A kívülálló. Na, melyik a veretesebb címsor? Caviezel már tíz éve nem találja helyét az álomgyárban, de nemrég óta egy bűnügyi-sci-fi sorozatban játszik nagyot, ami nem más, mint A célszemély. Negyvenhat éves, és próbálja visszaédesgetni magát a fősodorba, de ez nem lesz egyszerű. Feltűnő például, hogy A célszemélyt hiába dicsérik agyba-főbe (Caviezel alakítását különösen), a díjátadók mégsem vesznek róla tudomást. A passió előtt nyert díjakat, azóta viszont még jelölni sem jelölték soha. (Persze másik kérdés, hogy ugyan mire föl jelöljék, ha még normális szerepet sem kap?)

A kiközösített színész ezután is csak A célszemélyben bízhat, illetve csak arra teszi fel tétjeit. Meglátjuk, hogy ez a rendíthetetlen helytállás mikor fogja végre megolvasztani Hollywood jegessé fagyott szívét.    

Selma Blair (42)

http://images.amcnetworks.com/ifc.com/wp-content/uploads/2012/10/008TGA_Selma_Blair_032.jpeg

Blair is azon színésznők közé tartozik, akik igazán sosem találták a helyüket Hollywoodban. Szinte minden filmműfajba belekapott legalább egyszer, de egyik karakternél sem vert gyökeret az arca. Emlékezhetünk rá a Kegyetlen játékokból (thriller), a Hellboy - Pokolfajzat mindkét részéből (kalandfilm), a Doktor Szösziből (vígjáték) vagy az Édes kis semmiségből (romantikus), illetve A szerelem bőségéből (dráma), valamint a In Their Skin-ből (horror). Filmjeinek egyike-másika főszerepet kínálat a színésznőnek, de többnyire inkább mellékszerepekben tűnt fel. Általában a másodvonalban ragadt, sok esetben független és/vagy B-kategóriás filmekben jelentette a húzónevet (Alibi, Helyzetek és gyakorlatok, Az alku, Szégyen és gyalázat, Dark Horse). Pedig már idejekorán máshogy alakulhatott volna a sorsa, ha például ő kapja meg Buffy szerepét a Buffy, a vámpírok réme c. sikersorozatban (habár az sem volt életbiztosítás, mint ahogy láttuk is Sarah Michelle Gellar esetében).

A közeljövőben két szereppel rukkol elő Blair, ráadásul mindkettő főszerep lesz. Csak sajnos egyik sem ígér túl sok jót. A Geezer c. vígjátékban Billie Joe Armstrong, a Green Day frontembere lesz a partnere, a Sex, Death and Bowlingban pedig még ő sem, hanem csupa ismeretlen név. Úgy tűnik tehát, hogy Blair is megmarad még örök ígéretnek.

 

 

 

Szólj hozzá