Stephen King számos írása megjelent már a mozivásznon is, úgyhogy itt az idő, hogy ezekből is válogassunk. Sajnos a legtöbb mozgóképes verzió nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de azért hál' istennek olyanok is akadnak, amik megközelítik az eredeti írásmű színvonalát (sőt esetenként vetekszenek azzal).

10.

A patinás lista sereghajtója az Atlantisz gyermekei (2002; Scott Hicks). King csodaszép regényének csupán az első részegysége került vászonra, és szerencsére nem kellett csalódnunk. Mind a képi világ, mind a hangulatteremtés remekül sikerült, akárcsak a megfelelő színészek kiválasztása.

9.

Listám utolsó előtti helyezettje az 1408 (2007; Mikael Hafström), mely King egyik novellájából készült. Izgalmas adaptáció, a vége pedig telitalálat. John Cusack-et még sosem láttam ilyen jól játszani.

8.

Az egyik legkellemesebb meglepetést a Sorvadj el (1996; Tom Holland) filmváltozata jelentette, melyről előzetesen azt gondoltam, hogy csak egy B-filmes végeredmény kapok majd. Ehhez képest egy nagyon átgondoltan megrendezett, fekete humorral fűszerezett filmet láttam, ami azt mutatja, hogy a készítőknek sikerült átmenteni az eredeti mű abszurd jellegét.

7.

A lista következő szereplője a gyermekkori rémálmokat okozó Az (1990; Tommy Lee Wallace). Anno a VHS-korszakban rongyosra néztem a filmet, pedig féltem tőle, nem is kicsit. A vége gagyi lett, de az azt megelőző jelenetek kellőképp hatásosra sikerültek, Tim Curry jutalomjátékát pedig öröm nézni.

6.

A leginkább alulértékelt King-adaptáció következik: Az eminens (1998; Bryan Singer). A pszichológiai thriller ugyan gyávább volt, mint az eredeti írásmű (elsősorban a befejezésre gondolok), de legalább hűen visszaadta a kisregény feszült hangulatát.

5.

Most következnek az igazán zseniális filmváltozatok, amik között már csak nüanszok döntöttek, hogy végül melyik helyet foglalják el a listámon. A "legkevésbé zseniális" az Állj mellém! (1986; Rob Reiner). Ez volt az első azon filmváltozatok sorában, melyek híven bizonyították a világ előtt, hogy King regényei általában sokkal többek puszta horrornál, és bizony lehet úgy adaptálni őket, hogy emberségtől és érzelemtől duzzadjanak.

4.

A rendező személye nem változik, csak a film címe: Tortúra (1990; Rob Reiner). Ez a film is a már fentebb leírt tényről árulkodik, miközben arról is tanúbizonyságot tesz, hogy a horrorirodalomból is lehet horrorfilm-klasszikust alkotni. A Tortúra az egyik legjobb King-adaptáció, emellett pedig az egyik legjobb egy-helyszínes film is.

3.

A főszereplőnő személye nem változik, csak a film címe: Dolores Claiborne (1995; Taylor Hackford). Ez is azon adaptációk közé tartozik, melyeket - úgy vélem - a szakma nem becsül, a közönség pedig nem ismer eléggé. Kathy Bates ezért a szerepért is megérdemelte volna az Oscar-díjat (a Tortúra főszerepéért megkapta). Erősebb, komolyabb drámának tartom, mint a(z egyébként jogosan agyondicsért) Állj mellém!-et.

2.

Lehet ezt még fokozni? Igen, lehet: még csak most jön a Halálsoron (1999; Frank Darabont), mely a maga 3 órás hosszúságával úgy magába szippant, hogy a 3 órát alig érzed, mert... nos, mert egész mást érzel: a Halálsoron egy érzelmi Csomolungma, és bár a végén azért rendesen rezeg a léc (mint a Dolores esetében), de sosem lépi át a giccs határát. (Zárójelben azért megjegyzem, hogy ez a film kakukktojás, ugyanis még nem volt szerencsém az eredeti műhöz.)

1.

Na, vajon melyik az első? Természetesen A remény rabjai (1994; Frank Darabont), amely - gyanítom - nem sok listán végezne hátrébb. Egy korábbi tanulmányomban már írtam róla, vagyis hosszasan ecseteltem a mű értékét, szóval ezúttal csak annyit írok: minden idők legleglegje. És nemcsak a Stephen King-adaptációk között. A remény rabjai egy lenyűgöző, elbűvölő varázslat.