2015. jan 07.

Stephen King: Halálos árnyék

írta: Umberto
Stephen King: Halálos árnyék

„A történetek írása kétségbeesett rendteremtési kísérlet olyan emberek részéről, akik a rendet csak a tudatukban lelik meg... a szívükben soha.”

http://d.gr-assets.com/books/1315768936l/11597.jpg

Míg a Tortúrában Paul Sheldon „első számú rajongójával” küzd, addig a Halálos árnyék főhősének, Thaddeus Beaumontnak saját árnyékával - azaz saját írói alteregojával - kell végleg leszámolnia. Ugyanakkor mindketten közös célokért harcolnak: azért, hogy kilépjenek végre abból a skatulyából, amibe egyik oldalon a rajongó, másik oldalon pedig az írói álnév helyezi őket. Paul Sheldonnal ellentétben azonban Thad Beaumont nem egy romantikus regénysorozatnak, hanem vérbeli bűnügyi történeteknek köszönhetően gazdagodik meg, éspedig korántsem Thaddeus Beaumont, hanem George Komor (az eredetiben George Stark) néven.

A Halálos árnyék látszólag maga is csupán bűnügyi történet, mely egy misztikus, helyenként horrorisztikus gyilkosságsorozat krónikáját tárja fel. Jóllehet ezt a látszatot erősíti a regény stílusa és a történet - azon belül a cselekmény – vezetése is, az írástechnikai, de különösképp az alkotáslélektani kérdésekkel foglalkozó önreflexív részletek azonban lehetőséget adnak egy másfajta, erőteljesen (de nem erőltetetten!) konnotatív olvasatra egyszersmind. Elbeszéléstechnikai szempontból ebben a regényben bár csekélyebb a belső monológok szerepe, mint a Tortúrában, az írás nem kevésbé metafikció. Többek között azt mutatja be, hogy „milyen drámai hatást fejthet ki a fikció magára az íróra”[1]és hogy mit jelent „a szerző felelőssége az általa leírt történetekkel és szereplőkkel kapcsolatban. King nem a következményekre, az olvasó untatására vagy szórakoztatására gondol, hanem pusztán az írásra mint tevékenységre, az ily módon megörökített gondolatokkal, eseményekkel és személyekkel szembeni felelősségre. Szokás szerint érdekes nézőpontból közelít a témához (némi hasonlóság fedezhető fel Az istenek szövegszerkesztője című novellával), amit kiegészít az alkotás-teremtés párhuzammal.”[2] Továbbá azt kutatja, arra a kérdésre keresi a választ, hogy „mit tesz a fantáziadús író, ha egy fiktívnek vélt, eltemetett álneve egyszer csak kimászik a sírból”[3], megelevenedése után pedig gyilkos ámokfutásba kezd?

http://www.mobygames.com/images/shots/l/26690-the-dark-half-dos-screenshot-the-underdeveloped-twin-named.gif
Mielőtt a történet tényleges tárgyalására kerülne sor, le kell szögezni, hogy a Halálos árnyék valódi témáiból adódó kérdésfelvetései azon a tudományos tényen alapulnak, mely szerint „lelkivilágunk tartalmait akarva-akaratlan rávetítjük (projiciáljuk) a külvilág tárgyaira, jelenségeire. Az úgynevezett projekciós mechanizmus okozza, hogy hajlamaink, vágyaink, érzelmeink megnyilvánulásainkról, teljesítményeinkről leolvashatók.”[4] Mint sok más írónál, Stephen King esetében is igaz, hogy „a valóság szemléletét” gyakran összekapcsolja „a belső kép tudatos kontrolljával, a pszichotikus valósággal”. Egy olyan regényben pedig, melyben egy fiktív alak kel életre, ez aligha meglepő.

Thad Beaumont úgy kezdi karrierjét, hogy orvosa – a fiú édesanyját idézve - megállapítja róla: „a legújabb William Shakespeare van a szikénk alatt”(17). Ehhez képest később Thad, jóllehet tesz egy-két kiruccanást a szépirodalom területén is, igazi áttörő sikert bűnügyi regényeivel arat. Amiket éppenséggel nem a saját nevén, hanem álnéven publikál.
Ez az álnév voltaképpen egy gyermekkorban leleplezett majd kioperált agydaganat későbbi megtestesülése, mely nem hagy nyugtot hordozója - mondhatni a gazdatest - számára. Mintegy élősködő, rendre beleszól életébe, újabb és újabb regényeket alkot(tat) meg vele, melyek óriási népszerűségnek örvendenek, s melyek rendszerint éjjelente fogannak[5]. Miként Paul Sheldon számára az írás „ébren álmodás”-t jelentett, úgy Thad Beaumont esetében is igaz, amit „A költő és a fantáziaműködés című tanulmányában [Sigmund] Freud pontosan definiál: »Nem hagyhatom azonban figyelmen kívül a fantázia és az álom közti kapcsolatot. Éjszakai álmaink sem mások, mint ilyen ábrándok, amit az álmok elemzésével nyilvánvalóvá is tehetünk».”[6] És ez lesz, ennek a hosszúra nyúló (rém)álomnak az elemzése lesz Thaddeus Beaumont életmentő feladata és – egyúttal – a Halálos árnyék történetének elsődleges mozgatója.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTgPze0LOr8A0rPSSCLEJWQkLvfpa5EbXVHyaWOzkXuSOx-O25W
„Az írói álnév csak magasabb rendű formája egy kitalált személynek.”(192) - állítja a könyv, mely állítás igazságtartalmát maga a cselekmény vonja kétségbe. Az álnév kevésbé irodalmias (értsd: hivatalos) meghatározása pedig a következőképpen hangzik: „álnév minden olyan név, mely egészében vagy részeiben eltér az írók törvényes nevétől”[7]. Ám a definíció maga nem is annyira érdekes, mint az, hogy miért van szükség rá. Az álnév (idegen szóval pseudnym) használatának oka sok kérdést felvet és sok kérdésre választ ad, de még ennél is érdekesebb lehet, ha az író úgy dönt, nem kívánja használni addigi álnevét. Ennek okait és következményeit mutatja be a Halálos árnyék.
George Komor létrejöttét a kezdő író ösztönös szükséglete hozta létre. Ezt bizonyítja, hogy Thaddeus Beaumont írói pályája arra az időre tehető, amikor a fejfájásai kezdődtek. Miután az orvosok kioperálták belőle a daganatot – amely voltaképpen a még magzati korában elhalt ikertestvérének maradványa –, bár a fejfájások megszűnnek, a kis Thad „különös, nem egészen véletlenszerű mintát mutató, villogó fényeket látott”, éspedig mindig olyankor, amikor „alvásidő előtt egy órával az írógép fölé görnyedt”(20). Mindez azt jelenti, hogy a később felvett álnév és a még később megtestesülő George Komor megjelenése indítja el Thaddeus Beaumont írói karrierjét. Legalábbis gyerekkorában.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/8/8e/Darkhalf.jpg/200px-Darkhalf.jpg
Felnőttként Thad noha a kritikusok kedvence, mintaférj és két gyerek (egy fiú és lány ikerpár) boldog édesapja, karrierje egyszerre megbicsaklik, mert „görcsös írásképtelenségtől szenvedett (...), és arra volt szüksége, hogy valaki, mint egy motort, berúgja”(35). Ekkor éled fel másodszorra George Komor, néhai ikertestvére, Thad karrierje pedig ismét szárnyakat kap; elmerül a boldogító láthatatlanságban, mert hiszen szerinte „amikor az ember elhatározza, hogy álnéven ír, az valami olyasmi, mintha láthatatlanná válna”. És ugyanakkor hozzáteszi: „Minél többet játszottam az ötlettel, annál inkább úgy éreztem, hogy (...) újraalkotom magam”(36). Jóllehet orvosi értelemben „pusztán” egy gyermekkorban növekvő daganatról, pszichológiai értelemben azonban a személyiség duplikációjáról van szó. Hogy a tudományos magyarázat mennyire állja meg helyét a könyv fikciós világán belül, azt e dolgozat szerzőjének nem tisztje eldönteni, ami viszont a személyiség kettősségét illeti, a világ- és a magyar irodalom számos példát szolgáltat a hasonmás (idegen szóval „doppelgänger”) irodalmi toposzra[8].

Ennek hátterében jórészt Freud tanításai állnak, az az elmélet, amely szerint az „én” nem homogén, egységes egész, hanem töredezett, részekre osztott, miként az ember tudata is. „A személyiség-értelmezésben a kulcsszó a „doppelgänger”, amely általános megfogalmazásban a világ (természet) és az ember (individuum) egymástól való eltávolodását, e kettő lényegi meghasonlását, valamint az önazonos én különböző hasonmás énekre történő szétbomlását jelenti”.[9] Stephen King ezt a – mondhatni: általános – kettéosztottságot párosítja az írói lét kettősségével, melynek egyik oldalán az író saját nevével, másik oldalán pedig álnevével szerepel. Az egyik – Thad – „napsütétes napokon írta a regényeit, az esős napokon pedig Komor vette ki kezéből a tollat”(38). Míg Thad az íráshoz mindig a számítógép szövegszerkesztőjét választotta, addig „George Komor nyilvánvalóan nem kedvelte az írógépet”(40). Míg a saját név – Thaddeus Beaumont - „befogja a száját (...) a következő tíz évben”, addig „Mr. Komor [...] a másik felénél sokkal nagyobb alkotókedvű írónak bizonyult”(42). Ugyanakkor írói módszerük is merőben különbözik egymásétól: az egyik szépirodalmat alkot, a másik ponyvát gyárt. És míg „Komorként rendszerint nyolc, néha tíz oldalt állított elő naponta”(154), saját nevével szerényebb teljesítményre volt képes. És bizonyára az sem lehet véletlen, hogy Thad „egy kortyot sem ivott, mióta az utolsó Komor-regényt befejezte”(152).

http://heavyeditorial.files.wordpress.com/2012/01/the_dark_half.jpg
Ezek a különbségek annyira szembetűnőek, hogy az emberek többsége alig hiszi el, hogy a két ember, azazhogy a két név alatt rejtőző ember – Thad és George – egy és ugyanaz. Míg a széplelkű közönség tagjai Komor írásaitól irtóznak, a krimi-rajongók egy-egy Beaumont-regényt „elképesztően hülye könyvnek”(192) találnak. A történet előrehaladtával azonban egyre inkább egymáshoz hasonul a két férfi. A Thad által vezetett naplóféleség feljegyzéseinek többsége például „furcsán érzelemtelen volt, mintha Thad lelkének egy része oldalt állva, távoli, szinte elidegenedett tekintettel rögzítené életének eseményeit”(100). Bizonyos, addig kizárólag George Komorra jellemző nyelvi fordulatokat, kifejezéseket – melyeket a könyv találó módon együttesen „komorizmusnak”(112) nevez – idővel Thad is a magáévá tesz, jelezve azt, hogy eredetileg minden, ami Thadé volt, az Komoré is, s minden ami Komoré, az egyúttal Thaddeus Beaumont sajátja is. „A hasonlóság láthatatlan volt, mélyen elrejtve a vonások között, mégis olyan hangos, hogy szinte ordított”.(489) Ezek a jelentéktelennek tetsző mozzanatok később mindinkább az események meghatározóivá lesznek, bevonva mintegy a verebek szerepét.
https://p.gr-assets.com/540x540/fit/hostedimages/1383678220/6630766.jpg
Mint látható, egy bizarr történet olykor érdekes témákhoz vezet, a cselekményben fel-feltűnő motivikus jelentőséggel bíró verebek úgyszólván a klasszikus mirákulum szerepét töltik be. Oly sok regényéhez hasonlóan, King itt is a valóságot a fikciótól elválasztó vékony határ vonalát feszegeti, melyek közt az átjárást ezúttal pszichopompok biztosítják. A ” pszichopomp” görög eredetű szó, irányítót jelent; „azt, aki az élők világa és a holtaké között irányítja az emberi lelkeket. (...) A verebek a holtak visszaszállítói (...), az a dolguk, hogy a holt lelkeket visszahozzák az élők világába. Más szóval ők az élő holtak, a zombik szálláscsinálói.”(363) A verebek megjelennek, valahányszor megjelenik Komor, de csak Thad látja őket, George Komor nem, csak Thad irányíthatja őket, Komor soha. Így eshet meg az, hogy a történet végén – amolyan deus ex machina-ként -, verebek milliárdja tépi szét és hurcolja vissza Komort darabonként a másvilágba. Azazhogy a fikció világába.

https://p.gr-assets.com/540x540/fit/hostedimages/1383678220/6630765.jpg
A szerző – Stephen King – nem sokat vesződik azzal, hogy megmagyarázza, miképp lehetséges, hogy egy fiktív személy valósággá váljon, még ha mindez eleve egy fiktív világban, a regény világában történik is. A Halálos árnyék gondolatiságát a valóság és fikció játéka teremti meg, ez a dichotomia végigvonul az egész regényen. Maga Thad is belátja: „Mennyit locsogtam-fecsegtem az írásról előadások százain, tanórák ezrein át, és azt hiszem, egyetlen szót sem szóltam arról, hogy az író miként ragadja meg azt a kettős realitást, az ikervalóságot, ami csak a számára létezik”(237). Míg a Tortúra írója az alkotás megváltó szerepét üdvözli, Thaddeus Beaumont arról elmélkedik, hol ér véget a valóság és hol kezdődik a fikció. Úgy látja, „a kitaláció beáramlása az ember önnön életébe a történetmondás elkerülhetetlen mellékhatásának látszik – éppúgy, mint hogy annak, aki gitározik, előbb-utóbb bőrkeményedések lesznek az ujján”(314). Több alkalommal is arra utasítja magát, hogy „csinálj úgy, mintha ez csak egy könyv lenne, amit éppen írsz”(411), egyszersmind tudván tudva azt is, hogy Komort a „papírra vetett szavak teremtették (...), és egyedül a papírra vetett szavak szabadíthatnak meg tőle”(494). Miként sok más írónál, King esetében is elmondható, hogy „a fantasztikus szféra lehetővé teszi az író filozófiai, különösen etikai és esztétikai nézeteinek teljesebb kifejezését. Tehát ebben az esetben a fantasztikus kép felsőbbrendűségéről, művészi többlet-értékéről beszélhetünk a "hagyományos" realista képpel szemben.”(Kovács Albert)


A már említett homéroszi kérdés is újabb felvetéseket szül. A háttérbe szorított sötétebbik én, George Komor joggal teszi fel a kérdést: „Milyen jogon tagadja ki őt ez a mocsok? (...) Mert ő volt először valódi?”(383). Komor szerint „a »ki volt előbb« szart sem számít”(384), és egyáltalán: „mi joga van Thad Beaumontnak, hogy a fényben éljen, és boldog legyen, miközben sötét testvére – aki gazdaggá és híressé tette, holott szegényen és névtelenül kellett volna tengődnie – meghal a sötétben, mint egy beteg kóbor kutya?”(385).

http://www.howitworksdaily.com/wp-content/uploads/2013/04/frankenstein.jpg
A Halálos árnyék kétségbevonhatatlan hasonlóságokat mutat Mary Shelley horror-klasszikusával, a Frankenstein című regénnyel. Ha Viktor Frankenstein a modern Prométheusz, akkor Thaddeus Beaumont a modern Frankenstein. King történetében megelevenedni látszik Shelley műve, éspedig olyan módon, hogy Thad kételyei, lelkiismeret-furdalása saját teremtménye miatt a zseniális tudós, Frankenstein bűntudatát visszhangozzák. És a Frankenstein-alkotta szörnyszülött is hasonló irigységet és féltékenységet érez teremtőjének irányába, mint amit Komor Thad felé. Így érthető meg és érezhető át George Komor motivációja. „A maga szempontjai szerint tökéletesen ésszerű dolgokat művel: egymás után megkeresi és elteszi láb alól azokat, akik összeesküdtek ellene, hogy megöljék.”(235) Mindezt úgy teszi, olyan módszeres kegyetlenséggel, ahogy állandó hőse, Alexis Machine szokta a Komor-regényekben, egy helyütt Thad meg is jegyzi: „Azt hiszem, kettejük között nincs nagy különbség”(191), sőt „mindig úgy képzelte: Komor és Alexis Machine teljesen egyformák”(159). Az olvasó annak a jelenségnek tanúja, amikor „a művész bensőséges kapcsolatba lép alakjaival, s átéli azokat a lelkiállapotokat, amelyeket rájuk vetít”(Dr. Halász László).
Ámde hiába minden gyilkosság és életben maradási kísérlet, Komor-Machine és Thad fölött egy nagyobb hatalom rendelkezik. Egymásrautaltságukon túl ugyanis van még egy tényező, melytől közösen függnek: ez nem más, mint az írás maga, az íráskényszer. Thad nélkül Komor „a saját nevén kívül semmi mást nem tudott leírni”(327), pedig „ha hamarosan nem kezd el írni, [külseje] még bizarrabb lesz. Sőt egészen groteszk.”(335) Komor és Thad nemcsak egymásrautalt, de – látszólag paradox módon - egymást kizáró is egyszersmind. Beaumont világosan látja: „végül meg kell majd mérkőznie George Komorral azért az egy lélekért, amelyet ketten birtokolnak”(343). Dacára annak, hogy Komortól „tanulta meg, hogyan kell úgy írni, hogy az emberek el is akarják olvasni”(474), dacára annak, hogy „néhányszor még álmodott is”(342) az új Machine-regényről, Thad „csak utat és módot keresett arra, hogy lerázhassa az írásgörcsöt. Nem akart mást, csak egy új történetet írni, mert mindig az írás tette boldoggá”(460).
http://ingyenkonyvek.com/wp-content/uploads/2013/03/688683_4.jpg
Itt mágiáról van szó” - hangzik el a regényben, és valóban: a varázspálca az írószer, a toll mindig „a maga akarata szerint”(161) dolgozik. Ekkor „létrejön valamiféle elszakadás. Egyfajta obszcén születési szertartás.”(513) Ahogy megelevendik a lapokon Alexis Machine, úgy kap ismét erőre George Komor: a Tortúrához hasonlóan itt is az alkotás mindenható ereje mutatkozik meg. Mivel azonban csak egy lélek maradhat, egyiküknek – Komornak vagy Beaumont-nak – végleg el kell pusztulnia. A pszichopompok közbelépésével végül „papírszeletek kezdtek ki- és fölfelé szálldosni a tűz hatalmas erejétől röpítve”(534), Thad pedig egyedül marad, győzedelmeskedik, bár ez a győzelem talmi csupán. Lelkének egy része ugyanis mindig is csodálni fogja George Komort, „akinek az élet legbonyolultabb kérdéseire is világos, egyenes válaszai vannak. Aki nem fél a sötétségtől, mert birtokolja a sötétséget”(412)[10].
Megjelenése után egy évvel a Halálos árnyékot a legjobb horror/dark fantasy regénynek járó Locus-díjra jelölték.

[1]    Stephen King: Titkos ablak, titkos kert, Két perccel éjfél után, Penguin, New York, 1990.

[2]    Forrás: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2005-06-18/stephen-king-halalos-arnyek.

[3]    Forrás: http://www.darkcorners.hu/irodalom/stephen_king_hallos_rnyk.html.

[4]    Dr. Halász László: Az értelmezés változatai; Csokonai Kiadó, Debrecen 2000.

[5]    Stephen King egyik, Richard Bachman néven írt, A rendcsinálók című regényének előszavában a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy Bachman a műveit mindig éjjelente írta.

[6]    Ihlet és alkotás (Írások az írásról), Szerk. dr. Györgypál Katalin, Tárkányi Imre, Zászlós Levente, Uránusz Kiadó, 1998.

[7]    Gulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.

[8]    Csak néhány példa: Dosztojevszkij A hasonmás c. regénye, Ellis Holdparkja, Kosztolányi Lidérc c. novellája vagy épp Esti Kornél-ciklusa.

[9]    Bartha Judit: A szerző árnyképe, L'Harmattan Kiadó, 2008.

[10]  Az idézetek Stephen King: Halálos árnyék című regényének 2000-es, magyar nyelvű kiadásából (Európa Könyvkiadó, Budapest) származnak. A zárójelben feltüntetett számok ennek a kiadásnak az oldalszámait mutatják.

Szólj hozzá