„Az írógéphez leülni vagy a ceruzát fölemelni egyszerű fizikai mozzanat; a szellemi tényezőt az adja hozzá, amikor kinézünk egy csaknem elfeledett ablakon, egy ablakon, amely a megszokottat teljesen új szemszögből láttatja... olyan szemszögből, amely a szokványosat különlegessé formálja.” (Stephen King)

Stephen King Titkos ablak, titkos kert című kisregénye azzal a minden alkotót érzékenyen érintő problémával foglalkozik, mely már számos alkalommal „felütötte fejét” a művészet, azon belül az irodalom történetében[1]. A plágium persze nemcsak egyszerű probléma, de bűncselekmény is. Egy-egy szellemi alkotás eltulajdonítása súlyos retorziókat vonhat maga után. A bűnhődés pedig kezdetben maga a bűntudat.
Saját bűntudatának felébredése okozza Morton Rainey író bűnhődését is. Bűntudata azonban nem csak bűnhődésének kiváltója lesz, de az író megőrüléséért is testet öltött lelkiismerete lesz a felelős. Stephen King már a Ragyogásban ábrázolta a megőrülés folyamatát, ám míg ott és abban egy kísértetlakta szállodáról volt szó, a Titkos ablak... Mort-ja teljes mértékig saját múltjának kísértetétől szenved.

A regény története in medias res kezdődik: hősét, Morton Rainey-t álmából ocsúdva valaki azzal vádolja meg, hogy „Ellopta a sztorimat!”(323). Az ajtóban álló férfit Mort első pillantásra nem látja valóságos embernek. „Olyan mintha egy William Faulkner-regényből lépett volna elő.” - gondolja. Ez is, miként az, hogy szinte valamennyi alkalommal mintegy álomból ocsúdva, álom és ébrenlét közt találkozik a különös férfival, felfogható – a szöveg megalkotottságának szintjén – anticipációnak. Ide kívánkozik Wolfgang Iser gondolata, mely szerint „annak az állapotnak a fönntartása, amelyből kiléptünk, nem csak az álom horizontjától való eltávolodással jár az »éber álom« során. Ugyanis a meghaladott állapot olyannyira beépül »önmagunk önmagunkon kívüli megtalálásába«, hogy a beálló megkettőződés folytonos önmagunkon fölül- és kívüllétté alakul át.”[2]   Mivel a teljes King-mű (az utolsó néhány oldalt leszámítva) Mort nézőpontjából íródott, a máskor mindentudó elbeszélő ezúttal csupán sejtetni enged. Ehhez hasonló sejtetés a regény cselekményének mellékszála, Mort, Mort egykori felesége, Amy és Amy élettársa, Ted szerelmi háromszöge; éspedig az a feltevés, hogy ennek köze lehet a különös idegen megjelenéséhez. Mert ami tény: Morton Rainey, „amióta különvált Amytől, egyetlen nyavalyás sort sem írt le, ami ért volna valamit”(330). Ebben az esetben az írásképtelenség a válás velejárója, a szerelmi bánatból és féltékenységből adódó írói válság pedig „titkos ablakokat” nyit meg, melyek „titkos kertekre” tekintenek.
Stephen King azzal az alkotói szándékkal fogott hozzá e regényhez, hogy „a Halálos árnyék cselekményének egyes elemeit teljesen új szemszögből közelítem meg”(320). A Halálos árnyékhoz való hasonlítás óhatatlan, jóllehet szó sincs önplagizálásról. A valóság és fikció keveredése, a homéroszi kérdés állandó bejátszása valamint az én megkettőződése mind-mind az említett művel rokonítják a Titkos ablak... -ot, ám mindezek kizárólag King tudatos alkotói koncepcióját, jól leírható, mondhatni feltűnő önreprezentációs törekvéseit bizonyítják[3]. (Ezzel együtt illetve ennek ellenére e tanulmány szerzője eltekint attól, hogy a Titkos ablak...-ot a Halálos árnyék párregényének nevezze.)

Az álom, az álmodás szerepének hangsúlyos volta és az a tény, hogy a főhős, Morton Rainey megcsalt férjként, különválva feleségétől magányos életet él megkerülhetetlenül pszichológiai síkra tereli az alkotást, illetve annak elemzését. Egy, a tudatban eltemetett, lappangó fiatalkori emlék a magány, az írásképtelenség és az elhagyottság hármasának traumájától felszínre kerül, ezzel előmozdítva a tudathasadás súlyos, sőt végzetes tüneteit. A mindig csak félig éber (és félig önmaga) Mort, mihelyt beleolvas az idegen, John Shooter kéziratába, bűntudatot érez: „Az első érzés [...], ami az első három sor elolvasása után hatalmába kerítette, nem volt más, mint bűntudat...”(333). A későbbiek során persze kiderül, mennyire nem véletlen az sem, hogy úgy gondolja: „Olyan ez a kézirat, mint a macska a mondókában [...]. Amelyik állandóan visszatér.” Ezután viszont csak mint elméleti lehetőség merül fel Mortban, hogy „a regényírás mindig is hasonlított kicsit a lopáshoz”(340), egy lehetséges „Központi Ötletbank” léte kezdetben pusztán megmosolyogtató teória. „Most úgy gondolta, hogy legalább hatféle témáról lehet írni: sikerről, bukásról, szerelemről és csalódásról, bosszúról,félreértésekről és a felsőbb hatalom utáni vágyról, legyen az akár az Isten, akár az ördög. Az első négy témát számtalan esetben feldolgozta már [...]. De hát plagizálásnak számít ez? Ha igen, akkor a világ összes írója sáros ebben a dologban.”(423) Ez az elgondolás pedig a palimpszeszt fogalmához vezet, mely voltaképpen „minden jelentős irodalmi mű metaforája. Ugyanakkor jelképezi azt az implicit intertextualitást, egyetemes emberi íráskultúrával létesített dialógust is, amelyet puszta létével minden alkotás létrehoz.”[4]

A Titkos ablak... főhősének van ideje efféléken töprengeni, sőt bizonyos szempontból örül is annak, hogy John Shooter személyében végre látogatója akadt, „talán azért is, mert némi színt hozott az egyre üresebbé és unalmasabbá váló hétköznapokba”(352). Az írásképtelenségben szenvedő író mentsvára Shooter, az ellene vívott küzdelem jelenti az egyetlen kiutat a tétlenségből, az értelmetlen, vegetatívvá redukálódó létből. A kezdetben regényfigurához hasonlított John Shooter „úgy beszél, mint egy mesemondó”(356), a Mort által plagizált írás pedig – Shooter szerint - „egyáltalán nem hasonlít [Mort] többi írására”. Mint kiderül, Mort szóban forgó írása (az állítólagos plágium) egykori feleségének, Amynek sem tetszett: „Azt mondta, hogy nem hasonlít egyik korábbi írásomra se.”(358) Ezek a kiragadott részletek előássák és felfejtik a regényben meghúzódó valódi probléma gyökerét. Mort mindig is „túlságosan érzékeny, szinte abnormális módon reagált”(498) a plágium mindenkori vádjára, „és amikor [...] egyedül maradt a tóparti házban”(499), megjelent John Shooter, akár egy „fantom” vagy épp „a sors akarata”(449). A Mortot emésztő lelkiismeretfurdalás szüleménye, Shooter és maga Mort tisztában van vele, hogy „ha valóban harcra kerül sor, azt addig fogjuk vívni, míg az egyikünk bele nem pusztul”(364). Ez a harc, jóllehet hamarosan rendőrségi üggyé fajult, „Mort egyre inkább úgy érezte, egyedül kell boldogulnia vele, még akkor is, ha John Shooter valóban veszélyes. Különösen akkor, ha veszélyes.”(381) Ez pedig jól mutatja, hogy az elmezavarban szenvedőknek nincs betegségtudatuk.

Itt kell kitérni részletesebben a már említett fikció és valóság viszonyára és – kiváltképp – az álom, az álmodás e regényben betöltött szerepére. Az alváskutatás szakirodalma sokféle álmot különböztet meg egymástól, ezek azonban nem vagy alig rendszerezettek. A Titkos ablak... Morton Rainey-jének élményfeldolgozó álmai többnyire szorongásos-szembesítő álmok, zaklatott ébrenléti állapotának folytatásai, (rég)múltbeli emlékek felelevenítései. Ezeknek az álmoknak természetesen ő maga, Shooter és a szóban forgó novellák, a Vetési szezon és a Titkos ablak, titkos kert az állandó szereplői. De ha nem álom, akkor egy belső hang figyelmezteti rendre: „Hogy is volt azzal a sztorilopással?”(391). Ha nem álom és nem valóság, akkor mi? „Megpróbálta tisztázni magában, hogy tényleg becsavarodott-e vagy sem. Valóságos-e mindez vagy csak a képzelet játéka.”(401) Végül ezek juttatják el a fel- és beismerésig: „Csak egyszer [...] Egyetlenegyszer tettem.”(461)

Bűntudat és bűnhődés – e két kulcsszó köré csoportosul minden, mely a műből kiolvasható. Miként Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséről, King írásáról is állítható, hogy „a fantasztikus álom többszörösen is a valóság része: egyrészt mivel az író beleszövi a gyerekkor köznapi értelemben vett reális képeit, másrészt mivel az álom a lelki élet, a tudattalan reális jelensége, továbbá mert egyúttal a lélektani, művészi elemzés konvencionális eszköze és ugyanakkor a sokoldalú realista funkcionalitás megvalósítója. Sőt mi több, az álom önmagában a rettenetes valóság részletekig menő valósághű képe is lehet.”[5] Raszkolnyikov álmai leleplezik őt magát, miként Morton Rainey képzelgései is ugyanezt teszik. Jóllehet másokat becsaptak, de önmaguk ítélőbírái előtt nem hazudhatnak. E két regényfigura bűnük elkövetésének okában, tehát az indíték mibenlétében is megegyezik. Mivel az önészlelés egyenlő a társadalmon belüli elismertséggel, a kiemelkedni vágyás az átlagosból mindkettejüket bűnbe ejtette. „Te csak a második legjobb voltál és gyűlölted ezt az állapotot.”(466) Az írói hiúság, a szakmai féltékenység, a gyűlölet az, ami plagizálásra ösztönözte Morton Raineyt, sok-sok évvel bűnhődése előtt, még főiskolás korában. És persze egyáltalán nem véletlen, hogy „»John Shooter» éppen akkor vádolta meg Mort Raineyt a plagizálással, amikor Mort Rainey elvált a feleségétől”(410). A bűntudatával küzdő ember óhaja fogalmazódik meg akkor, amikor John Shooter írásra buzdítja Mortot: „Azt akarom, hogy írjon nekem egy novellát [...] írja alá a nevemet, aztán adja ide. Ennyivel tartozik nekem. Így jogos és tisztességes.”(417)

De Morton Rainey mint ember ehhez már nem elég. Állandósuló paranoiája, az üldözési mánia rendre utoléri, melyről önmagának is tudomása van: nap mint nap egy, az üvegfalon végigfutó repedést bámulja ágyában, „az érzéketlen ezüstvillám”-ot, „amely végighasít a dolgok kellős közepébe. Így van az életben is, gondolta. Így hasad ketté az ember élete.”(475) Ám mindezt belátva sem hajlandó elfogadni azt, hogy John Shooter voltaképpen „soha nem is létezett”. Ennek ellenére „az emlékfoszlányok lassan összeálltak, és kezdett kirajzolódni a kép”(479). A sok-sok „éber álom”, a képzelgések, a bűntudat szüntelen figyelmeztetései végül megteszik hatásukat: Morton Rainey emlékezni kezd. A tudattalanból tudatos lesz, a tudat alatti a tudatba nyomkaszik elő, „a láthatatlan kéz földig húzta a rolót Mort előtt, s az agyára ráborult a sötétség”(482).

A „Shooter” név beszélő név, rájátszik a „shot her”(öld meg!) parancsra, mely a feleség, a hűtlen Amy meggyilkolására utal. Shooter alakját Mort pont úgy „ötlötte ki[, akár] a regényhősei nevét is – mintha anagrammákat gyártana”(498). John Shooter attribútuma , a kalap pedig a „Gondolkodó Kalap”, melyet Mort ihletmerítéshez viselt, mialatt a ház körüli kertet gondozta.
Ezek a tények a hős megőrülését példázzák, a szerző azonban nyitva hagyja a kérdést: vajon Shooter valóban csak a képzelet szüleménye, avagy „ő volt Mort legjobban sikerült karaktere – olyan jól sikerült, hogy a végén életre is kelt”(503)[6]?
A Titkos ablak, titkos kert A langolierek című kisregénnyel együtt jelent meg Stephen King Titkos ablak, titkos kert: 1 és 2 perccel éjfél után címet viselő kötetében. Ez a kötet 1990-ben Bram Stoker-díjaban részesült, továbbá – a „Legjobb gyűjtemény” kategóriában – Locus-díjra is jelölték.

[1]             Egy elhíresült plágium-per a 19. századból: az orosz író, I. A. Goncsarov témái ellopásával vádolta mind Turgenyevet, mind Gustave Flaubert-t. Bizonyíték híján végül nem neki adtak igazat.  

[2]    Wolfgang Iser: A fiktív és az imaginárius. Ford. Molnár Gábor Tamás. Osiris, Budapest, 2001. 114. sk.

[3]             Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy King írásainak zöme számos pontos kapcsolódik egymáshoz, még akkor is, ha a kapcsolódás legtöbbször csupán az utalás szintjén történik.

[4]    Csányi Erzsébet: A regény öntudata: metanarratív próza a jelenkori magyar és szerb irodalomban, Újvidék : Forum : Uroboros, 1996.

[5]    Forrás: Kovács Albert bevezető tanulmánya Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij A művészetről c. könyvében, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.

[6]    Az idézetek Stephen King Titkos ablak, titkos kert című regényének, 1996-os magyar nyelvű kiadásából (Európa Könyvkiadó, Budapest) származnak. A zárójelben feltüntetett számok az oldalszámokra utalnak.