Idén január 7-én az Uránia filmszínház nagytermében debütáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) végzett rendező szakos hallgatók diplomafilmjei. A hét kisfilmet Janisch Attila és Szász János osztályvezető tanárok konferálták fel. Ennek apropóján a Kultúrsokk egy, tíz kérdésből álló interjúval kereste meg a fiatal rendezőpalántákat, nevezetesen Fila Zsófiát, Kemény Lilit, Badits Ákost, Hartung Attilát, Kovács Istvánt, Szabó Mátyást, valamint Visky Ábelt.

A jövő magyar filmesei készséggel álltak a Kultúrsokk rendelkezésére, amit a blog működtetői ezúton is nagyon köszönnek.
A kérdések és az azokra adott rendezői válaszok alább olvashatók, de mielőtt bármit is firtatnánk, egyesével nézzük meg, hogyan vélekednek az ifjú filmesek saját diplomafilmjükről!

Fila Zsófia a Két vödör víz c. filmről:

  A film egy hatalmi, úr-szolga közötti viszonyról szól egy kortalan-kietlen falusi tanyán. Adott egy magányos, zsémbes öregember, aki minden keserűségét az ott dolgozó szerencsétlen, kissé fogyatékos, a maga külön kis világában élő fiún tölti ki. A fiú egyetlen barátja a munkaeszközként használt ló, Ambrus, akivel azt tervezi, közösen fognak megszökni a tanyáról. Amikor az öreg eladja Ambrust, a fiú kétségbeesésében a természethez fordul segítségért.

Az ötlet úgy jött, hogy még az előző félévben egy suspense-film készítése volt a feladat, amiből én pont kimaradtam, mert Dublinban tanultam Erasmussal. Mikor hazajöttem, úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó feladat és mindenképp szeretném én is megcsinálni, de nem volt rá olyan sok időm, mert már a diplomafilmet kellett előkészíteni, ezért vadul elkezdtem novellákat olvasni, suspense témák után kutatni. A film alapja Saki: Sredni Vashtar című novellája, amiben egyrészt az fogott meg, hogy a természet segít az elnyomott fiúnak, másrészt az a dilemma, hogy azért elég kegyetlenül teszi ezt; talán túl messzire megy, így vajon ártatlan tud-e maradni a fiú.
Körülbelül 1 hónap alatt megírtuk és leforgattuk a filmet, ami forgatás után felkerült a polcra és magára maradt. Ezután én is elkészítettem a diplomafilmemet, de nem voltam vele teljesen megelégedve, ezért elővettük a polcról a Két vödör víz nyersanyagát, és elkezdtük vágni már a hivatalos diplomázás után. Végül ez lett a bemutatkozásra szánt diplomafilmem.

Rendező: Fila Zsófi
Operatőr: Kiss Gravi András
Dramaturg: Szántó Fanni
Vágó: Gerson Sára és Bacskai Brigitta
Hangmérnök: Stéger Tamás
Gyártásvezető: Reich Ida

Kemény Lili a Zsibvásár c. filmről:

  A Zsibvásár teátrális társadalmi szatíra kilenc szereplővel. Egyetlen család és az alkalmazottaik alkotják a teljes emberi közösséget. Az a jellegzetességük, hogy mindannyian titokban lopnak egymástól, és kis zugokban rejtegetik a zsákmányukat a birtokon.

Fordulatos, sok műfaji klisére rájátszó, némiképp parodisztikus cselekményt akartam építeni, de aztán felhívni a figyelmet arra, hogy az igazán fontos dolgok a sztorin kívül játszódnak le, a sztori mögött, a sztorit kicselezve. Ezért szinte minden jelenet meglepetésre, zökkenésre épül: gyorsabban következnek be a dolgok, minthogy hatni tudnának az érzelmeinkre, ahogy az életben is sokszor így van. De villanásokra, csak a színészek és a mondataik segítségével megmutatjuk a család fulladozó, boldogtalan, beszűkült létét. Ezek a film megható pillanatai.

Rendező: Kemény Lili
Operatőr: Torh Evelin Judit
Vágó: Szabó Tamás
Hangmérnök: Péterffy Máté
Gyártásvezető: Albert Zoltán

Badits Ákos a Boglárka c. filmről:

  A Boglárka egy fantasy-vígjáték, melynek főhőse az időnként szó szerint is darabokra eső Istók, aki elhatározza, hogy megmenti a szépséges Boglárkát a faluját terrorizáló sárkány karmaiból. Útnak is indul, azonban egy nem kívánt útitársa is akad a nagyszájú Hilda képében.

Benedek B. Ágotával szerettük volna a gyerekkorunkban átélt meseolvasások hangulatát visszaadni az azóta felnőtt gyerekeknek. Ezért fordítottunk is a megszokott felállásokon. 

Rendező: Badits Ákos
Operatőr: Balázs István Balázs
Forgatókönyvíró: Benedek B. Ágota
Vágó: Bacskai Brigitta
Hangmérnök: Bohács Tamás

Hartung Attila a Mindig csak c. filmről:

  Egy, a szakmájának hitelességét megkérdőjelező pap (Kovács Krisztián) és egy feleségét gyászoló, a szocializmus idején III/III-as ügynökként kettős életű, és ettől lelkiismeret-furdalással küzdő idős úr (Bodrogi Gyula) találkozásának története. Kettejük lelki roadmovie-ja a film, ahol mindketten próbálják bizonyítani maguknak - megnyugtatás gyanánt - a saját belső hazugságukat.

Rendező: Hartung Attila
Operatőr: Nagy Marcell
Forgatókönyvíró: Csaba Bálint
Vágó: Mezei Áron
Hangmérnök: Lente Viktor
Gyártásvezető: Vogel Eszter

Kovács István a Betonzaj c. filmről:

  A film Diáról szól, aki élete legfontosabb kick-box meccsére készül, de közben kiderül, hogy teherbe esett edzőjétől, akivel a közös jövőjüket tervezik. Nem csak a fizikai ellenfelekkel, de az idővel és az abortusz gondolatával is meg kell küzdenie. A film a meccs előtti két hét eseményeit dolgozza fel. Számomra ez a történet a talpra állásról szól. Szeretném, ha a nézők a film utolsó képkockájában ezt látnák.

Az ötlet már régóta ott mozgott bennem, és mikor Gasztonyi Kálmánnak elmeséltem, azonnal elkezdett egy rugóra járni az agyunk. Mindkettőnk családjában történt hasonló, ami miatt átéreztük Dia helyzetét, így a saját életünkből is tudtunk táplálkozni. Ez még inkább arra irányított bennünket, hogy ezzel a történettel foglalkozzunk. A film lelke a casting. Biztos voltam benne, hogy Sztarenki Dórival szeretnék dolgozni, és nagyon örültem mikor elvállalta, mert nehéz kéréseim voltak: több hetes felkészülést kellett végigcsinálnia, komoly kick-box és erőnléti edzésekkel. Dóri izgalmasnak találta a karaktert, hiszen ritka, mikor magyar színész ilyen fizikai szereppel dolgozhat. Nagyon inspiráló volt a közös munka, rögtön egy hullámhosszra kerültünk, és ez a lendület végig kitartott. Remélem, hamarosan újra együtt dolgozhatunk.

Rendező: Kovács István
Operatőr: Dévényi Zoltán
Forgatókönyvíró: Gasztonyi Kálmán
Vágó: Duszka Péter
Hangmérnök: Bodnár Dávid
Gyártásvezető: Éder Mariann

Szabó Mátyás a Határ c. filmről:

  Röviden a film arról szól, hogy egy hajtányhoz láncolt rab megszökik, s mivel ezzel a hajtány nevű vasúti járművel csak a sínen egyenesen lehet haladni, ezért a szökés lehetőségei is eléggé korlátozottak. Van benne egy kis feszültség, egy kis szerelmi szál, de ez már talán spoilerezés.

A forgatókönyvíróval egy teljesen más történeten kezdtünk el dolgozni, ami eléggé lógott a levegőben. Valami hiányzott. Felvetettem, hogy a főszereplő közlekedhetne egy hajtánnyal. Mondta, hogy jó, de akkor bilincseljük rá. Aztán elkezdtünk írni egy új történetet.

Rendező: Szabó Mátyás
Operatőr: Deák Kristóf
Forgatókönyvíró: Szöllősi Barnabás
Vágó: Bodoky Eszter
Hangmérnök: Érsek Lajos

Visky Ábel a Romanian Sunrise c. filmről:

  Egy csipetnyi balkán humorral fűszerezett dráma, melyben egy fiatal magyar srác hosszú idő után megkeresi a román tengerparton bárzenészként dolgozó apját, és különös kéréssel fordul hozzá.
Szerettem volna egy apa-fiú sztorit csinálni egy olyan inspiratív, humorral és nyomorúsággal átitatott közegben, mint a román tengerpart.

Rendező: Visky Ábel
Operatőr: Kürti István
Vágó: Tálas Zsófia
Hangmérnök: Horváth Andor

Kultúrsokk: Milyen élmények értek a vetítések során? Milyen fogadtatásban részesült a filmed?

Fila Zsófi: Úgy vettem észre, nagyon vegyes fogadtatásban részesült. Még a kritikusok véleménye is nagyon szubjektív, egyformán kaptam dicséretet és kritikát. Érdekes, hogy a közös vetítések előtt akik önmagában látták, mintha jobban szerették volna a filmet, mint azok, akik a többi filmmel együtt nézték meg, és én is úgy gondolom, egyedül erősebb ez a film.

Félreértés ne essék, nagyon jó dolognak tartom hogy mint osztály, együtt mutatkoztunk be és szeretném is, ha még lennének közös vetítések, de épp amiatt, hogy nagyon erős a mezőny, tanulságos volt megfigyelni, hogy mennyit számít a környezet egy film megítélésében.

Kemény Lili: Nagyon vegyesek a visszajelzések. Úgy tűnik, valaki számára teljesen érthetetlen katyvasz az egész, mások szerint kopogósan didaktikus. Szerencsére van középút is, ők hangosan és sokat nevettek a moziban.

Badits Ákos: Azt éreztük, hogy a nézők rá tudtak kapcsolódni a karakterekre, ott nevettek, ahol szerettük volna, óriási élmény volt. Értékelték a humort és a furcsaságokat, ami nagyon pozitív visszajelzés a jövőre nézve.

Hartung Attila: Leginkább a gyomorgörcs és az idegbaj kerülget ilyen helyzetben. Valószínűleg azért, mert nincsen ebben rutinom. Ilyenkor leginkább a túlélésre hajtok. A fontos beszélgetések egy-egy filmről nagyrészt később, kisebb közegben, több idő után történnek meg.

Kovács István: Nagyon fontosnak tartom a filmkészítésben, hogy létre tudjuk hozni a nézőkkel a kapcsolatot. Emiatt mindig izgalmas beülni egy vetítésre és figyelni a közönséget; hogy a különböző filmes eszközök és fogások hogyan csapódnak le bennük. Rá tudnak-e hangolódni a dramaturgiájára, vizuális nyelvére vagy akár csak egy poénra.

A legfontosabb visszajelzések ezek a kis szisszenések, nevetések. Eddig hála istennek nagyon jól fogadták a filmet, sok pozitív visszajelzést kaptunk és persze építő kritikát is.

Szabó Mátyás: Összességében szerették a filmet. Volt, aki olyan szépen elmondta, hogy miről szól a film, hogy megérte volna jegyzetelnem.

Visky Ábel: Volt sok pozitív visszajelzés, de talán az esett a legjobban, mikor legutóbb a Toldi mozis vetítés után a karszalagokat ellenőrző security-s srác gratulált, és mondta, hogy „tök erős film”.

KsKK: Ha csak egyet lehet választani: mi volt a legfontosabb dolog, amit tanultál a kurzusokon?

FZs: Magabiztosság. Sokszor voltunk bedobva a mélyvízbe; olyan helyzetekbe, ahol improvizálni kellett, és sosem fordult elő, hogy valaki kinevetett volna, mert hülyeséget mondtál. Ez nekem sokat segített, hogy magabiztosabb legyek és különböző helyzetekben feltaláljam magam.

KL: Azelőtt sportot űztem belőle, hogy egyedül vagyok és mindent egyedül oldok meg. Meg kellett értenem, hogy felkészült, lelkes, normális, tettre kész emberek vesznek körül, és ideje bíznom mások munkájában.

BÁ: A tanáraink arra törekedtek, hogy a lehető legszorosabb közreműködésben, stábokban készítsük el a feladatokat. Sokat tanultam a különböző szakok munkájáról, ami nagyon fontos a rendezéshez.

HA: Az egyetem elég nehéz helyzetben van. Ennek kapcsán sokat tanultam az összetartásról, a nem kirekesztő, mindig nyitott gondolkodás erejéről. Óráim közül pedig Szász János színészvezetéseit, és Janisch Attila filmelemzéseit emelném ki.

KI: Sokat tudnék mondani. Ha valamit ki kell emelnem, az talán nem egy adott kurzus kapcsán fogalmazódott meg bennem, hanem az elmúlt három-négy év tanításai, megfigyelései, filmjei alapján. A hivatásomnak a legfontosabb része a színésszel való munka és kommunikáció.
A néző megbocsátja (ha a színészek alakítása helyén van), ha egy kép nem tűéles, talán még azt is, ha a hangban van valami hiba vagy egy-egy számára unalmas jelenetet kell végignéznie. Egy dolgot azonban nem tűr: ha a színészi játék nem hiteles. Lehet a világ legcsodálatosabb hangkulisszája, kameramozgása vagy látványa egy jelenetben, ha a színész nem stimmel, akkor az egész menthetetlenül összedől.

SzM: Az, hogy egy rendező 1% költő + 99% őrmester.

VÁ: A rendezőnek két dolgot kell tudnia: hova tegye a kamerát, és mit mondjon a színésznek.

KsKK: Mi lennél, ha nem rendező lennél?

FZs: ENSZ nagykövet, vagy állatgondozó egy afrikai rezervátumban. Ha olyat is lehet választani, ami ebben az életben már kevésbé esélyes, akkor snowboard-világbajnok.

KL: Író.

BÁ: Mindenképpen filmeket csinálnék akkor is, az összes stábtag munkája izgalmas számomra. Bár a kertészkedés gondolata eléggé megnyugtat mostanában; egy filmes kertész is lennék.

HA: Ha nem vettek volna fel, akkor is beadtam volna újra és újra és újra a jelentkezésemet. De abban az esetben vagy vágó, vagy pszichológus lennék (utóbbi kettő egyébként nagyban összefügg).

KI: Mivel jogi diplomám van, ezért valószínűleg jogász. De ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen más munkát szeretnék igazán a rendezésen kívül, akkor azt mondanám, hogy szakács. Vagy játékfejlesztő egy számítógépes cégnél.

SzM: Valamelyik stábtagnak csak jó lennék. A fahrtkocsit például szívesen tolnám.

VÁ: Ejtőernyős - persze, ha nem lenne tériszonyom.

KsKK: Egy kérdés a történetszemlélettel kapcsolatban: mi a fontosabb, a látvány vagy az izgalmas sztori?

FZs: Véleményem szerint egyformán fontos, legjobb ha kézen fogva járnak, mint a borsó meg a héja. Viszont az emberi agy ősidők óta történetekben gondolkodik, összefüggéseket keres, ezért úgy gondolom, könnyebben megbocsájtjuk a kevésbé izgalmas látványt, ha izgalmas sztorija van egy filmnek, míg hamarabb feladjuk, ha történet nélküli, üres, de látványos jeleneteket kell néznünk.

KL: Egyik se ér semmit, ha pusztán reprodukció.

BÁ: Inkább ezek szoros kapcsolata fontos. A színészek, képek, hangok együtt mesélik el a sztorit. A szép képek azonban kifulladnak egy idő után, ha nem egy izgalmas történetet támogatnak.

HA: Jelenleg úgy látom, hogy a cselekmény helyett a forma az, amivel igazán foglalkozni kell, és onnan jutni el a történetig. Ez izgat, és ennek mentén szeretnék továbbhaladni. De egyik sem lehet fontosabb a másiknál.

KI: A jó látvány a történetet építi, úgyhogy ez kéz a kézben jár, mindkettő ugyanolyan fontos. Az a legjobb, mikor a film minden eleme a történetet és a karaktereket építi.

SzM: Ha a forgatókönyvíróval dolgozom együtt, akkor a látvány. Amikor az operatőrrel, akkor meg az izgalmas sztori. Ha minden jól megy, akkor a vágásnál ezeket már nem kell különválasztani.

VÁ: Az, hogy a látvány a lehető legpontosabban közvetítse a sztorit.

KsKK: Mi a filmművészet a rendező szempontjából: önkifejezés vagy szórakoztatás?

FZs: Számomra szórakoztatás és ismeretterjesztés. Annyi érdekes történet, sors van a világban, hogy szeretném ezeket feltérképezni és másoknak is megmutatni. Azt szeretném, ha az emberek vagy úgy jönnének ki a moziból, hogy „de érdekes, hogy ilyen is van”, hogy nyitottabbak egymás felé, vagy úgy, hogy azt érzik, „jé, ez milyen jó, nem vagyok egyedül”. Ha önkifejezés és szórakoztatás között kell választani, azt gondolom, hogy születhetnek filmek önkifejezési céllal, de ha az emberek pénzéből, a közönségnek készül egy film, a rendezőnek kutya kötelessége, hogy legalább megpróbálja kielégíteni a közönség igényeit.

KL: Ez olyan, mintha az egyik csak értem lenne, a másik csak a nézőszámért. Nincs rá egy szó, de én a generációmért szeretnék dolgozni, lehetséges új utakat akarok találni egy új korszakban.

BÁ: A kettő - remélem - nem zárja ki egymást: önkifejező szórakoztatás. Akármit is teszünk, minden filmben van egy kicsi magunkból. Az nem frusztrál, ha a néző nem jut közelebb hozzám, az viszont annál inkább, ha unatkozik.

HA: Mindkettő. Számomra fontos, hogy együtt meg tudjon élni az anyag. De a szórakoztatás az eszköz, és az önkifejezés a remélt melléktermék.

KI: Az az egészséges és szerencsés, ha mindkettő. Nem szabad elfelejteni, hogy a nézőknek csináljuk a filmeket, de ennek ellenére magam is alkalmaztam már olyan elemeket, amik elidegenítő hatásúak lehetnek, de ezt is a történet diktálta.

SzM: Az önkifejezés szóról első blikkre semmi jó nem jut az eszembe. Ugyanakkor, ha a rendező nem találja magát a történetben, akkor azt megette a fene. Szerintem a film képekben elmesélt történet, amit a rendező hitelesít, a filmművészet pedig a hiteles filmek tárháza. (Szerencsére egy történet lehet úgy hiteles, hogy egyáltalán nem reális.)

VÁ: Útkeresés.

KsKK: Dolgozol-e most valamin? Mi lesz a következő projected?

FZs: Igen, két projekten is dolgozom egyszerre, mindkettő dokumentumfilm. Szerintem van most egy hullám, ami azt próbálja megmutatni, a dokumentumfilm is lehet szórakoztató, bravúros és élvezhető, pont ezt szeretném meglovagolni.

KL: Forgatókönyveken dolgozom; remélem, hogy hamarosan meg is valósulnak.

BÁ: Benedek B. Ágotával, a Boglárka forgatókönyvírójával dolgozunk a nagyjátékfilm-tervünkön, ami egy kalandvígjáték sci-fi elemekkel.

HA: Most fejezünk be egy kis-játékfilm utómunkálatait, ami iskolától független. Ezután az MTVA-tól nyertünk egy kis-játékfilm forgatókönyvre pénzt, annak az írását fejezzük be most, Osváth Gáborral. Emellett fejlesztem a nagyjátékfilm tervem, és próbálom összelapátolni a gázszámlára a pénzt.

KI: Igen, vannak tervek, de még olyan stádiumban, amikor nem szívesen beszélnék róluk.

SzM: Van egy elég őrült rövidfilm-tervem, azt jó lenne tető alá hozni. Illetve elkezdtem felskiccelni egy nagyjátékfilmet is. Még csak az alapoknál tartok, de kezd behúzni.

VÁ: Egy fikciós részekkel teletűzdelt börtönös apa-gyerek dokumentumfilm.

KsKK: Ha csak egyet lehet választani: ki az a hollywoodi színész, akit a legszívesebben rendeznél?

FZs: Meryl Streep.

KL: Carey Mulligan.

BÁ: Nicole Kidman.

HA: Fiatalok közül Dane DeHaan, és az idősebbek közül Bill Murray. De rajtuk kívül is még rengeteget sorolnék, óriási élmény lehet ennyire tapasztalt filmszínészekkel dolgozni.

KI: Ha kicsit több mint egy évvel ezelőtt kérdezed, akkor kapásból Philip Seymour Hoffman. Lenyűgözött a tehetsége, tudása és az a hihetetlenül ritka képessége, hogy a legkisebb mellékszerepből is emlékezeteset tudott formálni.

SzM: John Malkovich, ki más.

VÁ: Joaquin Phoenix.

KsKK: Van-e példaképed? Ha igen, miért ő?

FZs: Mivel jómagam egy picit kényelmes vagyok, nagyon csodálom azokat az embereket, akik fáradhatatlanok, állandóan pörögnek, és ha van valami feladatuk, azt rögtön megcsinálják. Az anyukám és a nagymamám épp ilyen ember.

KL: Ha lenne, Mads Brügger lenne. A dán dokus csávó, aki meghekkelte az Észak-koreai diktatórikus rendszert aztán diplomatának álcázva megjelent a Közép-afrikai Köztársaságban, és ott is rejtett kamerás arcközeliben vette fel a politikus-gengszter-gyémántcsempészeket. Nem nagyon durva belegondolni, hogy hányféle életet élhetnél, hányféle helyre költözhetnél, milyen más szerepeket játszhatnál?

BÁ: A szüleim a példaképeim, mert felneveltek és hagyták, hogy csináljam ezt a filmezgetést.

HA: Példaképből rengeteg van. Leginkább azokat a filmrendezőket szeretem, akik több műfajban voltak képesek kimagaslót elérni.

KI: Valószínűleg minden második ember az édesanyját mondja, és ez nálam sincs másképp. Tisztelem az élethez való hozzáállását, az értékeit, és persze a munkabírását, ami a huszonévesekét is megszégyeníti.

SzM: Jan Svankmajer 7 percben kiforgatja sarkaiból a világot. Az elég menő.

VÁ: Sixto Rodriguez „Sugar Man”. Aki ismeri a sztoriját, tudja miért. Aki nem, nézze meg a Searching for Sugarmant.

KsKK: Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szívük mélyén rendezőnek mennének, de bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban?

FZs: Azt, hogy csináljanak filmeket, menjenek rendezőnek. Lehet, hogy nem feltétlenül fognak belőle megélni már az elején, de manapság előttünk van minden eszköz, technika, elég egy jó ötlet, egy kis kreativitás és sok-sok lelkesedés, nem olyan nehéz filmet csinálni. Ha a megélhetésükkel kapcsolatban bizonytalanok, akkor azt azért üzenem, hogy nem árt bebiztosítani magukat egy másik oldalról, de az álmaikat semmiképp se adják fel.

KL: Nem biztos, hogy én, a szintén kezdő, szintén bizonytalan pozíciómból bármi relevánsat tudok üzenni. Azt üzenném, hogy ne csak filmet nézzenek. Olvassanak irodalmat, járjanak kiállításokra, színházba, koncertekre, hallgassanak sokféle kortárs könnyűzenét, nézzék a legjobb sorozatokat, sportoljanak, olvassanak újságot. És akkor jobban megértik, hogy mibe fogtak. És ha majd belefognak, jobban tudják, hogy hova kapják a fejüket.

BÁ: Nem érzem úgy, hogy üzenhetnék nekik, én is bizonytalan vagyok a jövőmmel kapcsolatban. De a filmezést sosem hagynám abba, ez tölt fel. Akik hasonlóan éreznek, biztosan felül tudnak kerekedni a bizonytalanságon és mindent megtesznek, hogy film közelbe kerüljenek, akár egy telefonkamera segítségével is.

HA: Én sem vagyok még nagybetűs filmrendező, így csak azt a történetet tudom mondani, amit magamnak mondogatok újra, és újra. Egyszer a Ráday utcában, kedd hajnalban megállt mellettem egy 50-es, jól öltözött borostás férfi, hóna alatt egy turmixgéppel. Addig határozottan ment, de meglátott egy barátomat és engem, megtorpant és ránk szólt: „Legalább tartsatok már ki!” Továbbsétált. Körülbelül ezt.

KI: Antal Nimród mondta egy közönségtalálkozón, hogy neki az jött be, hogy nem volt B terve. Talán ez a jó megoldás. Én azt üzenném, hogy ki kell próbálnod magad és eldöntöd, tetszik-e. A mai napig emlékszem az első forgatási napomra, mikor a Nikotin c. kíséreti filmet forgattuk. Tizenhét éves voltam és eldőlt minden.

SzM: Nem tudom, mit üzenhetnék. Egy operatőr pajtásom azt szokta mondani, hogy a filmbe bele kell tudni halni. Legyen elég ennyi.

VÁ: Jelenleg én is ebben a mezőnyben futok, úgyhogy nincs alapom tanácsokat osztogatni.

KsKK: Melyik a kedvenc filmed, és miért?

FZs: Fellini Országúton c. filmje. Annyira magával ragadott Gelsomina megható sorsa és édes, kiszolgáltatott karaktere, hogy a film a „kedvenc” címkét azóta sem tudja nálam elkerülni.

KL: A Tükör. Tarkovszkij tükre. Mert egy csoda.

BÁ: Örök kedvenc filmet nem tudnék választani, ezért leszűkíteném az elmúlt évre. Három filmért rajongtam: Gone Girl, The Lego Movie, Only Lovers Left Alive. Mindhárom agyonhasznált történeteket, karaktereket fogott meg és csavart meg úgy, hogy teljesen új dolgok születtek belőlük. És azt mégsem vallhatom be, hogy a Moulin Rouge a kedvenc filmem.

HA: Gyerekkoromból Fábri Zoltán Az ötödik pecsét c. filmje, mert akkor nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Utóbbi időben a Dalok a második emeletről, A félelem megeszi a lelket, Tágra zárt szemek voltak azok a filmek, amiket visszanézve sok pillanat miatt tudtam szeretni.

KI: Sok filmet szeretek, nehéz egyet választanom. Inkább a legutóbbi pozitív filmélményekről beszélnék. Külföldi filmek közül a Departures c. japán filmet láttam, ami egy igazán szép történet, vegytisztán mesél egyszerű emberi érzésekről. Hasonló volt a Revanche c. osztrák és a Secret in their eyes c. argentín film is.
De hazai jó élményeim is vannak: nagyon tetszett a Liza (Liza, a rókatündér - KsKK) és a VAN (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan - KsKK) is. Nézzünk magyar filmet!

SzM: Olyan most már nincsen, de nemrég láttam a „Kin-dza-dza!” című szovjet sci-fi paródiát, az a legutóbbi film, ami bekerült a kedvencek közé. Igazi Monty Python humora van, és fantasztikus látványvilága.

VÁ: Sok van, de a 2014-es felhozatalból talán Nuri Bilge Ceylan Téli álom c. filmje. Kegyetlenül pontosan, nagyon jó humorral beszél olyan apróságokról, mint például az élet értelmének kissé reménytelen keresése.

A Kultúrsokk még egyszer köszöni szépen az együttműködést, és egyúttal nagyon sok sikert kíván a pályájuk elején járó magyar rendezőknek! Az ő bemutatkozásukkal egy új korszak nyílt a hazai filmtörténetben, és szívből reméljük, hogy mindannyiuknak sikerül megtalálniuk azt a bizonyos új utat!