Idén június 23-án jelenik meg a Rammstein-frontember, Till Lindemann külön projektjének debütalbuma, a Skills in Pills, melyet a német énekes a svéd metalguruval, Peter Tägtgrennel (PAIN, Hypocrisy, Bloodbath) közösen jegyez.

Az év egyik legjobban várt rocklemezén - a Rammstein-hagyománynak megfelelően - tizenegy vadonatúj dalt találunk, melyekben Lindemann - a Rammstein-hagyománytól eltérően - angol nyelven nyilatkoztatja ki sötét próféciáit. A nem sok jót ígérő albumborító alatt a kritika.

Skills in Pills

A címadó dallal Lindemann barátunk rögtön belecsap a lecsóba. A lendületes zene helyett azonban az első, ami feltűnik, az az, hogy az énekes karcos-vaskos hangjától mennyire idegen az angol. A megszólalás tehát fura, a falakat döngető hangzás viszont bárminemű akcentust feledtet. Hamarosan arra leszünk figyelmesek, hogy nem tudunk ülve maradni, mert magával sodor a katonás tempó. Igen, katonás tempó, és Rammstein-fanként ennek csak örülhetünk. A briliáns hangzáson kívül tehát a menetelős ritmikát is sikerült átmentenie Lindemann-nak az anyazenekartól, ez pedig mindenképp egy pozitívum. Az albumnak címet adó szerzemény a Pussy-t juttatja eszembe (mármint a Rammstein egy korábbi dalát, nem pedig a női nemi szervet - mielőtt a freudisták megszólnának érte), persze a döcögős verze után érkező már-már himnikus refrén egyébként is egy kipróbált eszköz a Rammstein boszorkánykonyhájában. A szám elektronikát csak nyomokban tartalmaz, afféle színesítés gyanánt, a hangsúly mindvégig a gitáron van. És valljuk be: angol nyelv ide, akcentus oda, Lindemann hangjával igencsak jó barátságot ápol a hathúros.
Erős, ellentmondást nem tűrő kezdés. 9/10

Ladyboy

Ugyanaz a lendület, ugyanaz a furcsa angolság. Így nyit a második tétel, de aztán kissé elszáll a refrénnel. Az elektronika ezúttal sem számottevő, pedig itt szükség lett volna rá. A Ladyboy sajnos se nem elég súlyos, se nem elég színes dal, és még Till hangja is fáradtabb az előzőnél. 6/10

Fat

Ami nem jött össze a Ladyboy-nak, az sikerül a Fatnek. Templomi hangulatot árasztó szinti-szólam vegyül a súlyosra hangolt gitárral, és ráadásként már Till akcentusa sem tűnik fel. A kövérség himnuszából valósággal árad a kétségbeesett düh, a szorongás és minden trauma. A bikiniszezon idején ilyet illik teljes hangerőre kapcsolni a strandon. 9/10

Fish On

Mint a gyorsvasút, úgy érkezik az album negyedik szerzeménye, a Fish On. Kiváló koncertnóta lesz, ez szinte borítékolható. A hangzás egész egyszerűen fantasztikus: brutális dübörgés közben is mindvégig kristálytiszta. A gitár egyetlen pillanatra sem áll le, végigvágtatja a teljes számot. Vagyis mégsem: akad egy lélegzetvételnyi szünetünk, és ekkor - nagyon okos módon - basszusgitár váltja a torzított gitárt, hogy aztán a refrén ismét leszakítsa a fejünket. Ráadásképp a végére még egy női háttérvokált is kapunk, hogy teljes legyen az örömünk. 9/10

Children of the Sun

Na, ez már aztán tényleg az ipari zúzás magasiskolája! Itt érezzük először, hogy mennyire zsák a foltját: Lindemann és Tägtgren. Mondjuk a refrén kissé furcsán veszi ki magát, legalábbis elsőre. Ám az átvezető szakasz közben rájövünk: a dal összetettsége kívánta meg, hogy a lassan kibontakozó dallamvilág a dinamikus riffelgetés mellett éljen, mintegy szimbiózisban, valami beteges együttlétben. A női vokál és az alatta szóló zongorafutam tömör gyönyör. 10/10 

Home Sweet Home

House of the Rising Sun - á la Lindemann. Ennek megfelelően kapunk egy elmebeteg dallamvilágot, amellé pedig egy valószínűtlenül fogós refrént. A hangszerelés kiválóan sikerült - olyannyira, hogy valamelyest még Till hamiskás hangját is sikerült eltakarni. Ahogy felcsendül az első refrén, az büntet. Kár, hogy nem lett hosszabb, mert egy mély, tartalmas ballada ígérete rejlett benne. 8/10

Cowboy

A mára már klasszikus Rammstein-alapvetés Te Quiero Puta! világát idéző Cowboy úgy tarol végig az egyik fülünkön, hogy aztán a másikon nagyon hamar kijöjjön. Amennyire lehetett, persze Till itt is a fogósságot tűzte ki célul, de ebben most nem volt sokkal több. A vadnyugati hangulatot a katonás meneteléssel házasítja össze, de túl kevés az ötlet, felejtős a cucc. Az előző dalnál az volt a gond, hogy nem lett hosszabb - a Cowboynál azt mondom: még szerencse, hogy csak ilyen rövid szösszenet lett. 5/10 

Golden Shower

Ismét egy zúzda, de ezúttal egy olyan, ami nem hagy valami mély nyomot bennünk. Pedig dolgozik, lüktet becsülettel, de túlságosan egysíkú ahhoz, hogy emlékezetes maradjon. Buliban viszont kétségtelenül működőképes lehet, hiszen néhány pohár sör után már csak az számít, hogy mindegy hogyan, csak hasítsd azokat a húrokat! 6/10

Yukon

Yukon - vagyis "tiszta víz". Az album kilencedik tétele hivatott tehát oltani szomjunkat, ami a zeneiség, illetve a gyönyörködtető dallamok után sóvárog. Lindemann hangja szinte szárnyal a gitárriffek keltette habok szárnyán, és ez nem ámítás: a morózus német régen eresztette el ennyire a hangját. Másfajta hangszereléssel (és persze egész más szövegvilággal) akár egy mai popsláger is lehetne, de szerencsére nem az, hanem: egy balladai homállyal indító meditatív hangulatú, szépséges rocknóta egy csúcsformában lévő Till Lindemann előadásában.
9/10

Praise Abort

A sátáni, gyűlöletes szövegvilággal operáló Praise Abort-hoz készült az első klip, ami hiába provokatív és botrányos, a mai kor ingerküszöbét aligha lépte át. A refrén viszont fogós, ehhez nem férhet kétség, tehát egyáltalán nem csoda, hogy ez volt a Skills in Pills első nyilvánosságra hozott felvétele. Koromsötét humor, beteges romantika, gyermeki sóhajok a háttérben, mondóka-szerű verze, himnikus refrén - ez mind a Praise Abort. Minden ideológiai vonatkozást félretéve ez egy kifejezetten jól sikerült nóta. 8/10

That's My Heart

Az album zárótétele lágy zongoraszólammal veszi kezdetét, ami szintén Rammstein-hagyomány. Lindemann minden gyöngédségét előveszi, hogy hangjával a dallamra rezonáljon, miközben a billentyűk keltette szimfónia szinte simogatja lelkünket. Nagy kár, hogy az énekes hangjának terjedelme ennyire limitált, mert a hamis hangok itt bántóan szembeötlők (vagyis "fülbeötlők"). Szerelmes dal, de csak a maga módján ("I lick your heart"), melyben a gyermekkórus szerepeltetése nagyszerű ötletnek bizonyult (különösen a Praise Abort után - nyilván nem véletlen a számlista sorrendje). A dalstruktúra tökéletes, és ha Till sokszor hamis megszólalását nem számítjuk, a That's My Heart méltó módon koronázza meg ezt a remek debütalbumot.
9/10 

Kultúrsokk-végítélet: 8/10