A Tales from the Blog által meghirdetett novella-pályázatra érkezett jó pár írás, amelyeket a blogger és csapata csokorba szedett az olvasók számára, hogy együtt borzonghassunk a sorok olvastán. A kötet 13 novellát tartalmaz, melyek 13 különböző szerző tollából származnak, és engedve a számmisztika csábításának, úgy döntöttem, elolvasom a novellákat, hogy írhassak róluk néhány sort.  

A kötetet nyitó novella (A szellemsebész; írta: Szaszkó Gabriella) egy közepesen megírt kísértettörténet. Sajnos az egyébként erőteljesre sikerült hangulatteremtésen túl a fogalmazás ritmusát néha olyan szavak és mondatok törik meg, amelyek vagy oda nem illők, vagy zavaróan „ponyva-ízűek”. A történet hatásosságán (és hitelességén) sokat segített volna egy alaposabb átnézés, hogy bizonyos kifejezések ne maradhassanak a műben. 6 pont   

A kötetnek címet adó novella (Bohóckodás; írta: Papp Norbert) már egy fokkal jobb. Sőt! Írástechnikailag teljesen rendben van, a szerzőről az első oldal után kijelenthető: jól ír. A történet elmesélésének módja, a váltott nézőpont alkalmazása remek ötletnek bizonyult, a suspense valamennyi jelenetben működik, úgyhogy kifejezetten izgalmas művel van dolgunk. Ezért is bántó, hogy az írásmód olykor túlságosan is vicceskedő, ami leginkább pszichológiailag nagy hiba, ugyanis nem mindig érezni úgy, hogy ami itt folyik, az halálosan komoly és borzasztó. A történet ugyanis horrorisztikus, de a szerző mintha maga is megijedt volna ettől, vagy csak a kényelmesebb utat választotta azáltal, hogy néhol túlzásba vitte a humorizálást. Még egyszer mondom: jó írásról van szó, lendületes és izgalmas írásról, kevés hibával, de ezek a hibák olyanok, amik miatt a szerző komoly feddést érdemel, mert látszik, hogy tud ő ennél jobbat is. Ezért leszek most szigorú ítész: 7 pont.

Szigorúnak kell lennem a harmadik írás értékelésénél is. (A nyertes mindig öl; írta: M.S.), ugyanis ismét egy félig-meddig elbaltázott ötletről van szó. A történet önreflexív, a fogalmazásmód rövid és tömör, de összeszedetlen. Olyan, mintha egy demófelvétel lenne csak, az igazi alkotás megmunkálatlan elődje. Bőven lehetne ebből 8, vagy akár 9 pontos novellát is írni, de így sajnos - jó szívvel - erre is csak 7 pontot tudok adni.

Kiss Zsolt Attila A ház című novellája egy okosan elmesélt, sallangmentes horror. A történet elbeszélésének módja tetszetős, mert a szerző sokáig pusztán sejtet, nem mutat szinte semmit, miáltal az utolsó előtti jelenetet kellően hatásosnak érezhetjük. A csattanós befejezés különösen tetszett, annál is inkább, mivel a csattanó tulajdonképpen a háttértörténet megismerésében rejlik. Ha valamit hiányolok, az talán csak a főhős rettegésének és őrületének ábrázolása – ezekből sajnos nem sokat éreztet a szerző. Így is az eddigi legjobb, 8 pontos írás.

A kötet soron következő műve Dudás Kiss Csaba A kívülállók c. novellája. Hamar kiderül, hogy az eddigi legjobb, legkiforrottabb „mesélőkével” rendelkező szerző írásához van szerencsénk. A történet tulajdonképpen egy nagyszerűen (bár nem hibátlanul) elmesélt rémmese. Írástani szempontból ez a novella egyértelműen kimagaslik az eddigi mezőnyből. Hogy akkor mégis miért nem hibátlan? A logikai baki jócskán rontja az élményt (aki olvasta, tudja, miről beszélek, most viszont nem akarok spoilerezni), és tudom, hogy ez a dolog (ez a baki) arra szolgált, hogy félrevezesse az olvasókat, de ez így akkor is elhibázott, mivel pszichológiailag rossz. A szerző valószínűleg nem bízott eléggé írása erejében, és ezért tette bele ezt a félrevezető momentumot, pedig ha kihagyta volna a novellából, az akkor sem veszített volna az erejéből. Ráadásul a végső magyarázat sem elég frappáns (kevésbé intelligens, mint az előző novella befejezése), ami újabb mínusz pontot jelent. Kár, hogy ezek miatt nem tudok 9 (vagy akár 10) pontot adni; be kell érni egy erősebb 8 ponttal.

David Aldoni Kényelmetlen vendégség (kísértethistória) c. írása – ahogyan azt az alcím is jelzi – egy kísértetsztori. Ráadásul tipikus. Semmi újdonság, a novella egyszerű ujjgyakorlatnak tűnik inkább, ami azért fájó, mert szerzője – a stílusból látszik – tehetségesebb ennél. Amikor a végére értem, feltettem a kérdést: ennyi, tényleg csak ennyi? Még egyszer mondom, mint írás, mint fogalmazás a novella nem rossz, csak épp bántóan ötlettelen. 6 pont

A hetedik novella címe: Király-erdő (szerző: D. Kovács Zsolt). Hülye voltam, hogy ebéd közben fogtam hozzá az olvasásához, erre hamar rájöttem. Az író rendkívül érzékletesen jeleníti meg az undorító, gusztustalan jeleneteket, amik ettől élővé, elevenné, vagyis hatásossá válnak. Ami egy-két ügyetlen megfogalmazással találkoztam, azok nem ezekhez a leíró részekhez tartoztak, és mind megbocsájtható szépséghibák. Ami viszont súlyosabb hiba, az a befejezés előtti történés leírása. Úgy éreztem, mintha a szerzőt siettetné valami (például határidő, vagy épp benne akar maradni a karakterszámban), mindenesetre túl hirtelen és gyors vágás a vége (ill. az újságcikkek előtti rész), hiányzik belőle a korábbi, elismerésre méltó kifejezőerő. A legvége (az újságcikkek) szerencsére tartogatnak még meglepetéseket, amik kicsit feledtetik is a közvetlen előtte lévő kapkodást. 8 pont       

Pongor Vince A pohár, ha betelik című novellája a kötet eddigi legabszurdabb, a fekete komédia jegyeit is felmutató írása. A csinovnyik halála és a Mesék a kriptából találkozása, amely bátran ajánlható azoknak is, akik nem rajonganak a horrorért. Félreértés ne essék, bizonyos szempontból ez is horror, úgyhogy jó helye van itt, ebben a kötetben: színesíti azt. A végén a csattanó nem elég ütős, de még bőven elmegy. Írástani szempontból ezzel a művel sincs semmi gond, hozza a kötetre jellemző - örömteli módon - magas színvonalat. 7 pont

A kilencedik novella címe: A rossz gazda (szerző: Koós Csaba). A történet három síkon játszódik: valóság, emlékek és álmok keverednek benne, a mű kulcsszava pedig a bűntudat. King nemrég megjelent, 1922 c. írását juttatta eszembe, még akkor is, ha a két írás között lényeges színvonal-különbség észlelhető (King javára, persze). Bővelkedik a hátborzongatónak szánt, képszerű leírásokban, sőt a horrort talán túlzásba is viszi, és a bűntudatra ébredés folyamata sincs kellő mélységgel kifejtve. 6 pont

A soron következő novella az APA - Karácsonyi tündérmese a virradat fényénél, mely egy bizonyos Tom Query tollából származik. Itt figyelhető meg az eddigi legélesebb stílustörés, ami sajnos kizökkent a történet világából, és a stílusra, a megalkotottságra irányítja rá a figyelmünket. Ez hiba, általában a kezdő írók hibája. Maga a történet sem nyerte el a tetszésem; érezni rajta az erőlködést, hogy szerzője mindenképp valami beteg cuccal akar előállni. Ráadásul miután bemutatja a helyzetet, azután írja le azt, ami szintén kezdő csacsiság. Egy novella, egy történet attól működik, ha cselekményesen bemutatjuk azt, nem pedig leírjuk mint valamit helyzetjelentést vagy állapotfelmérést. Stephen King Az c. regényére utalás ide vagy oda, ez csak 5 pontot ér.

Farkas V. Bűneim bére c. novellája a kötet 11. helyét foglalja el. Itt már elkezdtem unni a szokványossá váló miliőt: erdő, népek, tisztás stb. Ráadásul a téma is repetitív: maga a bűntudat, a bűnösség mindig fel-felbukkanó érzése, illetve a bűntudat sziszüphoszi feldolgozása. Filozofikus módon, tegyük hozzá, és közben egy horrorantológiához méltatlanul unalmasan. 5 pont

Az utolsó előtti novella címe: Alan (szerző: Tóth Norman). A téma egy mára már lerágott csont, amit az író metafikcióval bolondít. Van egy bizonyos pont a novellában, ahol a színvonal óriásit zuhan, és átcsap önmaga karikatúrájává. Addig a pontig még érdekes a sztori, de az az ominózus párbeszéd tönkre vágja az egészet. Az eddigi leggyengébb láncszem: 4 pont.

Ekkor már minden bizodalmam az utolsó novellában, nevezetesen Farkas Szabolcs Egy nő szépsége c. novellájában volt. Az írás a kötet legrövidebb darabja, a történet pedig egyetlen - amúgy remek - poénra épül. Fellélegezhettem, hiszen tetszett az írás, ezért az egész kötet - ahelyett, hogy totál lejmenetté vált volna - végül jó szájízt hagyott maga után. 7 pont

Összegzésképpen, ami elmondható: a kötet első fele lényegesen erősebb, mint a második - az sajnos nem tudta tartani az addigi magas színvonalat. A történet között nem egy olyat találtam, ami hangulatában közel ugyanazt nyújtotta, mint egy másik, vagy egy harmadik novella. Ez azért fájó, mert mivel különböző íróktól származnak az alkotások, az olvasó joggal várhat színesebb, sokfélébb témákat. Legtöbbször úgy éreztem, kevés az ötlet, kevés az egyéni fantázia. Ellenben akadnak nagyon is jól megírt novellák, amelyek bizakodásra adnak okot: igenis vannak tehetségeink, akikkel a jövőben is számolhatunk. Ami külön öröm számomra, az a tipográfia: a borító tetszetős, a lektorálás, illetve a szerkesztés nagyszerűen sikerült.
Egy mondatban: szárnypróbálgatásnak remek a Bohóckodás, de még többet is ki lehet ebből hozni.

6,46/10